Konyha

- Bocs, de nem emlékszem arra, hogy az anyám nevelt volna - nézek rá morcosan, honnan is tudhatná, hogy jelenleg csak egy emlékem van a nőről, ki életet adott nekem, és aznem is csak azért, mert most is épp a fejemben szól az az átkozott dal. Bárcsak elhallgatna már végre, mindenkinek jobb lenne nélküle. Halott, kussolhatna a kurva életben is.
Egyszerűen csak hitetlenkedve mosolyodok el és csóválom a fejemet, a férfi még nen ismer.
- Eme kijelentését az ismeretlenség számlájára írom - -  ő aztán alaposan írja le a kakaója elkészítését, nehéz lesz közbeszólni, inkább meg is várom míg elhallgat, hogy utána kérdezzek -csapott, sima vagy púpozott evőkanál? Milyen nutella és hány  gramm? Gázon, mikróban vagy hogy kívánja melegíteni? - Hirtelen csak ezek jutnak eszembe, semmi más, egyszerűen ma nem.vagyok kreatív. Nem, ma megverném inkább ezt a tanár, meg úgy mindenki mást is, és felcsendül a fejemben a hülye altató megint, én meg szívem szerint sikítanék kínomban. De nem teszem meg, nem tehetem meg, mert akkor az nyerne. Ez csak egy állapot, lesz jobb is, üeg ha Aidenkét megrudgdosnám.most.  Belekezdek a kakaója elkészítésébe, hogy aztán megütközve nézzekrá.
- Hogy mi a rézfán fütyölő hóbeleklapcos törphasú monyonyányi monyók? Tehenészlány? Max lovász - oké, ezt a férfit emberiség elleni bűnnek kellene kikiáltani és hagyni, had verjem meg egy vascsővel. Mindenki jobban járna.
Azt hiszem, a mai nap ennék rosszabb,ü nem lehet, tévedtem. Nem halllgat el, csak mondja és mondja és mondja franciául fejemben az altatót, énekli, én meg már semmit se tudok tenni. A bögrét, mit kiveszek leejtem, mikor a férfi a hangok hallását mondja. Ha tudná milyen igazából. Lehajlok, hogy összeszedjem a szilánkokat, és mindennem más eltompul, egy szólam marad tiszta.
- Halgass már ela végre! - Szinte sikítom, csendet akarok és nyugalmat. Csak, csak fejezze be, abba fogja ahgyni, nem.érdekel hogy megvágtam magam. Egyszerűbb lenne valakit megverni.

- Sajnálom, érzékeny területre tévedtem. Tapintatlan voltam, bocsánat. - Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy hadilábon áll az édesanyjával? Egyáltalán él még az anyja? Nem, ezt nem kérdezem meg. A furcsa viselkedése már a legelején is feltűnt. Zavart, olyan, mintha a fülébe lenne dugva egy fülhallgató, amin keresztül egy őrjítő dallam üvöltene.
- Jól vagy, minden oké? - Kérdem udvariasan. Egyik kérdése jön a másik után. A szemeim kezdem forgatni.
- Rád bízom. Igazából, ha képes vagy egy kakaót elszúrni, akkor te vagy a világ legkétbalkezesebb tehenészlánya. - Felelem elnevetve magam.
- A tehenészlány egy aranyos becenév! Légy rá büszke! A tehenek aranyos és egyben hasznos jószágok, akiket csak szeretni lehet. És a lány... a lányokat is szereti mindenki! A kettő összegyúrva... bamm! Tökéletes elegy. - A véleményem kifejtése után, a kisasszony elejti a bögrét, pont, mielőtt megízlelhettem volna a művét. Az állam valahol a padlón landol, a szilánkok között.
- Te most... tényleg képes voltál elejteni a kakaómat? Mi az ördög nem stimmel veled, te nőszemély? Nem pazarlunk! - Kezdem a kiakadásomat. Mellé állok és lehajolok, olyan közel, hogy alig 30 centi van a fejünk között. Látni akarom, hogy milyen képet vág.
- Holnapra egy 30 ezer szavas esszét kérek, amelyben részletesen taglalod, hogy mennyire megbántad, amit tettél a kakaómmal? Világos voltam? Tehenészlány? - Igen, ha ezzel nem húztam ki a gyufát nála, akkor semmivel.

Ugyan, nem mindenki tudja, hogy ami halott az jobb is, hogy halott marad, nem is kell emlegetni, hisz ami halott, nem halhat meg többé, kivétel ez alól Havas John, hiszen ő már fel lett támasztva. Oké, francia dalokat már most megutáltam egy életre és istenem, minek van itt ez a tanár, miért nem tud békésen megülni a fenekén és csak hagyni az embert békében, miért van pont most itt? Hogy jól vagyok-e? Csak vállat vonok, most épp be akarom verni valakinek a képét hangulatban vagyok. Vagy szétvernék épp egy szalmazsákot, esetleg párnát püffölnék.
- Lovászlánya, nem tehenészlánya – szúrom közbe, kérem, én lovakkal foglalkozom. Most is van két csikó meg Sauvage, akikkel törődnöm kell, ápolnom a triót, és imádom csinálni, csak suli mellett nagyon nehéz. Lehet, le kéne csúsznom az E osztályba, akkor egyszerűbb lenne az élet, úgyis speces vagyok.
Hogy mi van? És még hogy nekem megy el az eszem, mikor ez egy ilyen kifejtést produkál le percek alatt. Valaki, kérem, szóljon neki, hogy gyógyszerét elhagyta, szíveskedjen elmenni a portára, mert a bogyói elgurultak. Nem nekem, nekem asszem most épp nincs semmi, amit szednem kéne, tiszta vagyok és ki is élvezem ezt, mégha most meg is fogok valamit ütni.
Maman est en haut, Qui fait des gâteaux, bár ne menne a fejembe. Fáj már a fejem, csak hagyjon békén. Mi nem stimmel? Semmi se stimmel.
- Írja meg az kinek hét anyja van – vágom vissza, és ha már úgyis kézközelben van, megpróbálok behúzni neki egyet.

Bevallom, a jobb egyenesre nem számítottam. Ha álló pozícióban lett volna, kivédem, de így, lehajolt állapotban erre esélyem sem volt. Az ökle telibe kapja az arcomat, pontosabban az orromat, ami reccsen is egyet, csak remélni merem, hogy nem tört el. Nem azt mondom, hogy fáj, de rendkívül kellemetlen érzés, amellett, hogy szédülök, még a fejem is zsong. Az ütés után egyből kiegyenesedem, s pár lépést hátra tántorodom.
- Mi a franc bajod van te nőszemély?! - Szalad ki indulatosan a számból. Szigorúan és egyben kérdőn meredek rá. Több másodpercnyi csend után, végül sóhajtok egyet és megcsóválom a fejem.
- Ne haragudj, az én hibám. Nem vettem elég komolyan a zaklatott állapotodat... Azt hiszem, ezt megérdemeltem. Bocsánat. - Mint aki megbánta tetteit meghajolok előtte és úgy kérek elnézést. Biztos össze lehet zavarodva, hogy miért éppen én - akinek behúzott egyet - kérek bocsánatot, de velem sem stimmel ám minden odabent. Amúgy sem vagyok az a sértődékeny fajta és képes vagyok kritikus szemekkel tekinteni saját magamra is. Sokszor én is behúznék magamnak egyet. A bocsánatkérésem után előveszek egy kis seprűt és lapátot az egyik szekrényből, letérdelek és elkezdem összesöpörni a szilánkokat.
- Jobb lesz, ha vigyázol a kacsóidra, nem szeretném, ha megvágnád őket. - Az ütés következtében biztos felébredt bennem a lovagi énem, mindenesetre, szeretném elkerülni, hogy a kis hölgy ismét felhúzza magát valamin. Megígértem Sophie-nak, hogy nincs több vérengzés, már pedig ha bokszzsáknak akar engem használni Madison kisasszony, akkor nem biztos, hogy kezeskedhetem magamért.
- Oh, mellesleg... van még bögre, kakaópor és tej is... csinálhatnál egy új adagot, de kérlek, az ne a földön landoljon! És mielőtt lezúznál, nem kell esszé, ezt elég világosan a tudtomra adtad.

Aztarohadtkurvaéletbe mit tettem. Megüttöttem egy tanárt. Nem, nem, nem ezt nagyon nem kellett volna, engem ezért ki fognak csapni, de minimum felfüggeszteni. Édes istenem, vissza lehet vajon forgatni az időt, vagy teljesen esélytelen már? Nagyon nem kellett volna ezt megtennem, nagyon de nagyon nem, nekem annyi, kész vége, Madison élt 17 évet, öröksége három ló, semmi több. Szinte már várom, hogy visszaüssön, lecsapjon, de nem teszi meg, csak kérdez tőlem. Nem vagyok nőszemély, te idióta, van nevem is! Á, hagyjuk, sohasem fogja megérteni.
Várjunk csak. fülemhez emelem kezem, igen, tényleg az van. Elhallgatott az anyám, nm hallom őt. Nem szól a fejemben az a nyomorult dal, nem hallom a halottat végre. Azta, ez most mitől és hogyan lehetett? Az biztos, hogy örülök neki most. Végre csend és nyugalom van a fejemben, végre. Minek kér bocsánatot?
- Én kérek bocsánatot, az én hibám, nem kellett volna ennyire kiborulnom, sajnálom, jól van? – Hátra tántorodott, meg tudom hogy mennyire sérülékeny a fej, szóval nekem ne kezdjen el lovagiaskodni, várom az őszinte válaszát. És nekiáll takarítani, mely úgyszint az én feladatom lenne, ezt nem hiszem el, hát tényleg van ilyen? Ezek szerint igen, létező dolog.
- Nem gyűjtöm a maradandó hegeket – s lám, mégis van egy a jobb szemöldökömtől, mely szép, varrás is látszik rajta ha rendesen megnézzük, meg egy csúnyább a bal szemöldököm sarkától a fülemig, kitérőket megtéve. És ezek csak a látszódóak. Nem túl szép, kb összekapartak engem aznap ott, a kocsinál.
- Nem fog még egyszer előfordulni – nézek rá. Csend van, vajon csak ennyi kellett? Mert ha igen, én megkérdezem, hogy mennyi a tarifája, és ha a hang rákezd, csak behúzok neki egyet.
- Általában nem vagyok ilyen, csak most minden összejött és a halott anyám is rákezdett a fejemben- teszem hozzá, miközben elkészítem neki a kakaót.

- Semmi baj, nyugodj meg! - Próbálom megnyugtatni, s a vállára teszem az egyik kezemet.
- Ez egy nagyon szép ütés volt, elismerésem! Ütősebb volt, mint bármelyik kávé, amit életem során ittam! - Nem csak, hogy nem szidom le, de még meg is dicsérem. Szép munka, Aiden! Egy tanár dolga az, hogy rávilágítson a diák erősségeire, ahelyett, hogy felhánytorgatná annak gyengeségeit. Ami Madison kisasszonyt illeti, javasolnom kellene neki, hogy keressen fel egy bokszedzőt.
A szilánkok összesöprése után megfogok egy rongyot, bevizezem, s elkezdem feltörölni a kiömlött kakaót. Amíg takarítok, Mad-nek lehetősége van jóvá tenni az előző hibáját és készíteni nekem egy új bögre kakaót.
- Értem, tehát hangokat hallasz. Felhívták rá a figyelmem, hogy vannak... speciális bánásmódot és empátiát igénylő diákok is az iskolában, de ezidáig egyel sem találkoztam. Örülök, hogy megismerhetem kegyed, Tehenészlány. - Mesélem vigyorogva odalentről, a földről. Lehet, hogy egy ex-sorozatgyilkos vagyok, de még bennem is van annyi, hogy ne rúgjak bele egy beteg emberbe. Nem fogom szekálni a fogyatékossága miatt.
- Egyébként, hangokat én is hallok. Minden éjszaka, lefekvés előtt. Amikor a sötét szobában... magamra maradok a gondolataimmal. Nők hangjai, akiknek életem során ártottam. - Azt persze nem mondom el, hogy mindez kellemes muzsika füleimnek, mint sem megterhelő trauma.
- Kegyed lovagol tán, vagy csak lovakat nevel?

- Biztos nem lesz semmi baj? – Nézek rá félszegen, hiszen mégiscsak megütöttem az urat, mégiscsak bántottam. Ami, most hogy belegondolok, jól esett, meg már nem vagyok annyira feszült. Kissé terápiás jellegű az, hogy bevertem az orrát. Istenem, fáj tőle az öklöm, ez mindenkinek rossz lett.
- Még soha senkinek nem vertem be a képét. Maga az első – teszem hozzá. Szóval nem haragszik, oké, fura,de van ez így, a jót látja meg benne. Igen, nekem is csak a jót kellene meglátni a dolgokban, nem kellene bosszankodnom és felhúznom magamat apróságokon. Igen, ezt kellene tennem, nem pedig kiakadnom, egy almán, egy uborkán és egy tanár képén levezetnem a haragomat. Meg a kés asszem lehet, nem élte túl, de nem baj.
Csinálom a forrókakaót a férfinek, és csak a szemöldököm rándul meg a tehenészlány kifejezésre. Ez komolyan olyan elmeroggyant, hogy nem tud megkülönböztetni egy lovat egy tehéntől? Agyalágyult zakkant, komolyan mondom. Ez a tehén, ez meg a ló, sok különbség van benne, akárcsak egy macskában és egy kutyában. ha már így belejöttem a kakaó készítésbe, csinálok egyet magamnak is.
- Nekem csak sérült a homloklebenyem, hippokampuszom, eléggé meghatározva további dolgaimat. Megverhetem magát, ha épp rám jön az öt perc? Olyan, megnyugtató dolog – igen, így kell ezt., megkérni a tanárt, hogy legyen a bokszzsákja az embernek.
- Van két csikóm, meg egy lovam, meg lovagolok is.

- A szavamat adom, hogy nem lesz semmi bajom, különben is, az én hibám volt, nem igaz? Olyan ez, mint amikor az állatkertben egy látogató bemászik az oroszlán ketrecébe és az széttépi Őt. Ki a hibás? Az oroszlán? Vagy a látogató, aki nem tisztelte a távolságot az állattól? - Állok elő egy remek példával. Hm, lehet az oroszlánon meg fog sértődni? Jobb lett volna, ha pumával, vagy más, nőiesebb állattal példálózok.
- Még soha, senki nem verte be a képemet. Te vagy az első. - Felelem gúnyosan, a kakaómat kortyolgatva. Nem is rossz, az íze, hőmérséklete és az állaga is megfelelő. Köszönöm Istenem, majdnem elveszítettem a hitemet az emberiségben... Most meg mi baja? Miért vág pofákat? A tehenészlány titulus nem fekszik neki? Lehet jobb lenne átgondolni, mert Ő belőle pont kinézem, hogy éjszaka megfojt álmomban.
- Rendben van, megértettem, semmi tehenészlány... s ameddig jobb eszembe nem jut, maradhatsz Madison. Nos, Madison kisasszony, igazán örülök, hogy megismerhetlek! - Így kell ezt, tudok én kedves is lenni, ha nagyon akarok.
- Hipó Krampusz? Kegyed milyen vallású, hogy a krampuszok virgács helyett hipót hoznak? - Fogalmam sincs, hogy miről beszél. Az orvostudomány ezen szélsőségei nem tartoznak az érdeklődési körömbe. A beszélgetés ekkor hajtűkanyart vesz.
- Persze, miért is ne? Jól hangzik, Madison kisasszony. De ez nincs ám ingyen: minden egyes alkalom előtt egy dobozos kávéval kell megajándékoznod engem.  - Válaszom könnyelműségre utal. Igazából, tisztában vagyok vele, hogy nem gondolja komolyan a megverésemet. Csak viccel. Igaz?
- Hát persze, hogy van lovad... és lovagolsz. Ebben az intézményben talán én vagyok az egyetlen, na meg a konyhás néni, akik nem hódolunk ezen szenvedélynek.

- Pontosan. Bár igaz, én inkább valamilyen macska lennék, vagy egy lajhár, amilyen lusta tudok lenni néha, vagy valami olyan, ami szereti a hasát – vagy aki őrült, mint én, hogy most épp tök nyugodt, de előtte meg beveri a képét valakinek, aki rosszkor van rossz helyen. Jut eszembe, ráijesztettem egy kislányra is. Szegény, nem gondolt bele abba, hogy mit is tesz, mikor benyit ide, hol nem kéne hogy legyen. Kis ártatlan gyermekvolt ő.
- Nahát, nem tetszik, hogy elvettem egy elsőt? – Kérdezem meg tőle. Úgy hallgatnék most egy kis powerwolfot, de nem lehet, mert nincs nálam a telefonom, pedig akkor eskü, hogy betenném az incense & iront tőlük. Egyszerűen baromi jó számaik vannak, ezt mindenki megmondhatja, aki csak hallott tőlük akár csak egyet is, ez az igazság.
- Manguaszta, röviden Mangu – semmi több, nekem ne kisasszonyozzon, mert éjszaka ledöföm. Vagy csak odaadom egy kanos csődörnek, kikötve, pokrócot terítve a hátára. Nem, nem vagyok ilyen, nem szoktam bántani másokat, csak aki megérdemli, ő meg tudtommal nem érdemli meg.
- Hagyjuk – kacagok föl, az emberek általában így vannak ezzel, nem értik, hogy mi van és mi ez az egész. Azért becsülendő, hogy megpróbálta, van aki csak legyint, hogy ehhez neki nincsen esze, kér inkább fagyit.
- Milyen kávét preferál, uram? – Igen, képes leszek legközelebb ha ideges vagyok, beállítani hozzá egy dobozkávéval hogy aztán rajta vezessem le a feszültségemet. Legkönnyebb, legtisztább megoldás, nincs is ennél szebb, vagy talán tévedek?
- Pedig lovagolni jó, a lovak cukik és puhák és okosak – kezdem el felsorolni az érveket a lovaglás mellett.

- Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem tetszik. Abban is biztos vagyok, hogy magácska tulajdonában jó helyen lesz ez a bizonyos első alkalom. - Ha most hallana minket valaki, megint csak nagy bajban lennék. Az én hibám, hogy belemegyek a kétes szóvicceibe. Úgy látszik, hogy ha kettesben vagyok egy szépséges fiatal hölggyel, hajlamos vagyok leengedi a védelmemet. Az a múltkori kis összebújásom is Sammy-vel... több, mint kínos. Ettől függetlenül, ha megint alkalmam nyílik rá, ugyanúgy megteszem, egyszer élünk.
- Manguaszta? Mangu? Értem, tehát a többiek így szólítanak. Én nem így foglak. De mint mondtam, amíg nem találom ki a megfelelő titulust, marad az eredeti neved. - Nagyszerű, nem fogok tudni aludni az agyalás miatt. Talán jobb is, látok valamit Madison szemében... ami ijesztő. Ez a gátlások hiánya. Ahhoz, hogy az ember hozzám hasonló sorozatgyilkossá váljon, bizony fel kell hagynia bizonyos gátlásokkal. Ezentúl zárni fogom az ajtóm.... És ekkor jön a nagy felismerés!
- Megvan! A neved! "MAD". Érted? Mad, mint őrült! Ez a név olyan... mintha csak rádöntötték volna!  Persze, ezenkívül a mad értelmezhető még úgy is, hogy fogyatékos... de csak, hogy tisztázzuk, az első jelentésre gondoltam. Hogy tetszik? - Ilyenkor imádom azt a kreatív fejemet. Most már nyugodtan fogok majd tudni aludni.
- Caffe Latte a kedvencem, de igazából egyik másik testvérét sem vetem meg. Légy önálló, légy kreatív! - Remek üzletet ütöttem nyélbe. Találtam magamnak is egy vakondot, aki ingyen és bérmentve gondoskodik a napi koffein adagomról. Már csak Cathi cicust kéne rávennem a reggeli készítésre.
- Nekem mondhatsz bármit, a lovak olyan távol állnak tőlem, mint Makótól Jeruzsálem.

Ez legyen az első és az utolsó is, melyet büntetlenül elfogad – tisztára mint egy lovaggá ütés a középkorban, olyan ez az egész hirtelen. Legalábbis, ehhez tudnám hasonlítani. De ajj, miket is gondolok, inkább azon kéne törnöm a fejemet, hogy mit fogok csinálni ezek után. Mert hogy biztos, hogy nem kenyereztem le a modorommal a férfit. Hát na, ez van, ezt kell szeretni.
- Oké, akkor maga számomra Denny lesz – vigyorgok rá, ha már ő is becenevet keres, én is kerestem, sőt találtam is. Denny. Egyszerű, könnyen megjegyezhető, mintha egy pipogyás név lenne, úgy hangzik az ember számára ez. Az emberek olyan furák néha, lehet egyszerűbb lenne az istállóban éjszakázni Sauvage-el és az ikrekkel. Mindenki örülne neki, főleg én, mert aludnék végre. Kialudnám magam.
- Igen, értem, nevem első három betűje is ráadásul – nem kell hozzá nagy kreativitás, bárki rájön. Belekortyolok a kakaómba, már csak össze kéne bújni valakivel és filmezni, az lenne a legjobb dolog a világon. Csak nincsen senki, kivel megtehetném ezt, Manguaszta egyedül van egy idegen terepen idegenek társaságában. Mangunak ez az első éve itt.
- Oké. Eszközöket használhatok? -Ha nem, garantáltan a kávé fele fűrész por lesz, de erről neki nem kell tudni. Ömm, épp most beszéltem le egy tanárral hogy kvázi ingyen bármikor megverhetem. Érdekes egy nap a mai.
- Akkor miért jött ide? Mi vonzotta, mi célból jött ebbe a suliba? Máshova is mehetett volna uram.

- Denny? Legyen, tetszik. Egyszerű, mégis hangzatos. Jó ízlésed van, Mad. - Még hogy Denny? Mégis honnan szülte ezt az ostobaságot? Na mindegy, nem hiszem, hogy a későbbiekben sokat találkoznék ezzel a kis negyedik kerekét vesztett kicsi kocsival, szóval, igazából mindegy is.
- Eszközöket? - Kérdem értetlenül. Aztán összerakom a fejemben a dolgot. Szóval Ő még mindig ezen a verjük meg szegény jó fej tanár urat dolgon lovagol? Mégis milyen eszközre gondolt? Az lesz a legjobb, ha ezt is csak lazán elviccelem.
- Persze, a bilincs, korbács, ostor a kedvenceim. Bátran használd Őket. - Legyintek egyet, ráhagyva az ostobaságait. Csak egy butus kislány, aki nem kapott elég figyelmet, nem érdekelnek az agymenései.
- Azért jöttem ide, mert kerestem valakit, de ehelyett nem valakit, hanem valamit találtam meg. A harmóniát, a békét. Na jó, ez nem teljesen így van, mert azt a valakit is megtaláltam. Köztünk legyen szólva, eléggé össze vagyok zavarodva. Tudod mit Mad? Adok egy esélyt azoknak a sörénybe burkolódzott fenevadaknak. Később, ha lesz kedved és időd, megmutathatnád a kis csikókat, amikről már annyit hallottam! - Jobb, ha nem említem meg neki, hogy mi lett szegény lóval, akivel legutóbb találkoztam. Nutella, béke patáira...
A vacsora végeztével a mosogatóba pakolom a szennyest. Majd valaki elmossa, nekem ehhez most nincs kedvem.
- Egyébként, hagyd ezt a magázást, öregít. Nos, azt hiszem ideje mennem. Téged pedig... meg ne lássalak itt legközelebb, mert 1000 fekvőt csináltatok veled!

- Denny bácsi – ízlelgetem a szót, mely mostantól kezdve a férfi becses neve is lesz. Hihihi, csak hiszi hogy soha többet nem futunk össze, csak hiszi. Igazából, bármikor összefuthatunk, hiszen, most már ismerem és megvan, ki az aki olyan, mint egy borotvát nem ismerő, pályát tévesztett csöves első látásra.
-Oké, te tudod – hatalmat adni a másik kezébe, ajjaj, hülye ez az ember, bár igaz, most csak megölelgetném. Mindenkit megölelnék, kezdve Morrisonnal. Bár, őt nem csak megölelgetném, hanem bújnék és szeretném, amíg csak lehet. Nagymackó, megvan még bekokainozott zöld malac, mit kaptam tőle, azzal alszom. Puha.
Nem vagyok szerelmes belé, nem akarok az lenni, nem és nem és nem. Könyörgöm, saccra 17 évvel idősebb nálam, és mégis. Hülyeség az egész, nem néz rám úgy Dan. Ki kéne vernem a fejemből a képét, a mosolyát, mindent is, de nem tudom. Meg tudnám miatta verni.
- Ismerős. Úgy voltam vele, hogy kirúgatom magam, most meg alig várom., hogy találkozzak valakivel, nevessek együtt a lányokkal. Jó ez a hely – teszem hozzá.
- Inkább keress vagy fizess egy csajt, aki megcsinál 1000 fekvőt rajtad – nevetek és rohanok ki az ajtón.

//Köszöntem

- Csak annyira összetákolt a kobakom, mint a maga testnevelés órája – Vágok vissza neki igen gyerekes módon. Gyerek vagyok. És három lábút nem engednek versenyezni, tudhatná.
- Pedig nem is vagyok horgász – jegyzem meg a kifogásokra, igen, ez egy kihagyhatatlan alkalom volt a számomra. Dobnom kell, megint és újra mert nem elég neki nézni a szenvedésemet, nem, ő még fokozni is akarja azt, lassan értelmét nyeri az a legenda, miszerint a testnevelő tanárok egytől-egyig szadista népművészeti cserép edények. De most komolyan, van rá más ok? Nincs, ugye?
Földön fekszem és csak azon gondolkozom hogy vajon ezek után van-e esélyem újra dobni. És jé, kezet nyújt, én meg elfogadom. Szóval megdobtam. Akkor nem kell újra dobnom? Akkor nem kell újra dobnom! Jippí! Mehetek be a melegbe! Felpattanok és rohanok kávét készíteni, hogy azért ne panaszkodjon.

Miután feltettem a kávét főni, első és legfontosabb dolgom eggyé válni a radiátorral. Istenem, de hideg van kérem szépen, esküszöm még mindig fázom, én mindjárt jéggé fagyok. Manguaszta ma jégkrémmé fog változni, úgy néz ki. Túl lengén öltöztem, túl hideg van, és a fűtőtest melege se ad enyhülést. Most kezdem csak érezni azt a csontig hatoló hideget, most, hogy már bent vagyok. Én se vagyok százas

A konyha melege üdítően hat rám is, pedig én még viszonylag jól fel voltam öltözve egy bizonyos valakihez képest.
- Meggondolatlanság volt részedről ilyen alul öltözötten kimenni a hidegbe. Noha mozogtál is, s emiatt kevésbé érezted a hideget és az időnként csípős szelet, ilyenkor a legkönnyebb megfázni. És távol álljon tőlem, hogy aggódjak az egészségedért, csupán nem akarok kis zöld, takonydarabkákat a kávémban meglátni. - Megvolt a kellő szigor egy kis gúnyolódással társítva, most már hátradőlhetek és élvezhetem a kemény munka utáni, jól megérdemelt pihenést. Ledobom magam az egyik székre az asztal mellett, egyik ujjammal pedig kopogni kezdek az asztalon. Ez nem kevesebb, mint türelmetlenségem apró jele, jobb ha lesz, ha csipkedi magát, vagy ma este a nővérszobán fog aludni.
- Na és? Mik a terveid? Úgy amblokk életeddel. Az már világossá vált számomra, hogy nem leszel egy olimpikon, de valami csak érdekel, nem igaz? - Nem tudom, hogy miért kérdezek ilyesmiket tőle, hiszen egy cseppet sem érdekel. De talán még ez az üres fecsegés is jobb, mint a csend. A kávé sok idő mire lefő, addig elszórakoztatom magam vele. Na persze, kétlem hogy érdemben olyan választ tudna adni, ami felkeltené az érdeklődésem.
- Mi történt az édesanyáddal? Mi volt az a baleset, ami miatt úgy össze kellett foltozni téged, mint a robotzsarut? - Tudom, hogy illetlen dolog mások magánéletébe ilyen szinten áskálódni, de talán ez az egy dolog ténylegesen is érdekel Madivel kapcsolatban.

Megjegyzés magamnak : soha többet hidegben rövidnadrág, még ha azt is gondolom, hogy nem kell. Hülyeség volt az egész, egy baklövés, és oly sokat követtem már el az életben, nem hiányzik még egy. Így is lesz még pár ezer, főleg, ha így folytatom. Továbbá ha lebetegszem, szinte biztos, hogy húzhatok is haza, a bátyám tombolt, mikor megtudta a lovast. Nagyon haragszik rám, téli szünetre inkább haza se megyek, nem akarok vele találkozni. Jó nekem itt, legalább itt ismerem az embereket. Megszokottság, békesség. Szeretem a sulit.
- Igen, már rájöttem, meggondolatlanság, mint az, hogy most kávét csinálok magának – jut eszembe, tegezzem vagy magázzam a másikat? Végülis, tök mindegy, inkább tegezem, ez a magázás annyira fura volt, nem fogom tudni megszokni, amúgy is olyan fiatalka még, jobb is ha tegezve lesz, érezze  a törődést  – hahaha, jó vicc, ne aggódjon, nem kerül bele semmi zöld. Se brokkoli, se kelbimbó, se borsó, se öt hetes kimosatlan testnevelés póló – az is megért egy misét, nem az enyém volt, de mikor elővette a tesizsákból, hogy nem vitte haza már egy ideje és zöld volt. Hát, nagyon gyorsan nagyon sokan kimenekültek az osztályteremből. Olyan volt a helyzet, mint mikor az osztályteremben megpenészedett a kóla. Szinte lehetetlen, ám mégis, előfordult. Lehetséges dolog.
- A terveim? – Nézek rá nagy, tágra nyílt bociszemekkel. Még ha kék is a szemem, cuki vagyok így általában – gondoltam, hogy elmegyek lovásznak, vagy lovaglásoktatónak. Szeretek a lovakkal foglalkozni és értek is hozzájuk. lehet, állatorvosira megyek és specializálódom rájuk. Vagy visszamegyek esetleg Európába, aztán Magyarországra, mert ott van egy olyan tenyész program, ahol lovak visszavadításával foglalkoznak. ha engem kérdeznek, ez az egész nagyon érdekes és szívesen segédkeznék egy ilyenben. Egyserűen csak varázslatos és csodás. Természetesen több vasat is tartok a tűzben, gondolkozok olyanon is, hogy Sauvaget kiképzem terápiás lónak, vagy valamelyik csikóját. Esetleg még azt is megcsinálhatom, hogy informatikával tanulok tovább, és hobbi szinten fogok lovagolni. Tegyük hozzá, megtehetném azt is, hogy nem dolgozom, de szeretnék csinálni valamit. Mikor idejöttem, még úgy voltam vele, hogy elég az érettségi és nem lesz semmi, élem a dúsgazdagok életét, de most már nem. Egyszerűen szeretnék dolgozni, meg ilyenek – teszem hozzá mosolyogva. Még ha nem pont ilyen választ is vár, azért megadom neki – mondjuk most gondolkozom valamilyen önvédelmi sporton. a bátyám és én, nos, enyhén mondva nem vagyunk egy hullám hosszon  kinézem belőle, hogy bármit megtenne, csak minél kevesebbet kelljen velem foglalkozni. Szép is a testvérség, engem okol szüleink haláláért. Pedig ő ott se volt.
- Frontálisan ütközött velünk egy részeg sofőr.  a szüleim és ő, nos rögtön szörnyethaltak. Én meg két hónapos kóma után tértem magamhoz, zéró emlékkel. Sérült a hippokampuszom többek között – vonok vállat, csúnya sztori, de van ez így – igen, tudom, hogy mennyire az agy belsejében van. Szerinted hogy ilyen jól nézek ki, hány műtét kellett? – Helyreállító, meg eltávolítani, meg szövődmény. Sok minden volt. Mikor végre lefő a kávé, első dolgom két kis kanál mézet rakni a bögréjébe, majd a felét kávéval töltöm meg. Mikor végzek vele,  a maradékot megtöltöm tejjel és még egy jó adag tejszínhabot és nyomok rá, majd megyek és a kezébe nyomom a teli bögrét.
- Kész  a kávé, tanárúr!

- Érezd magad megtisztelve, hogy te készítheted el a kávémat. Lehet hogy nem látszik rajtam, de igényes vagyok az ételre amit megeszek és az italra amit megiszok. Az, hogy egyáltalán megkóstolom a kotyvalékodat... kuriózum, illene megköszönnöd. - Nem, nem vagyok egy arisztokrata sznob, de az vagy amit megeszel alapon gondolkodva, nem érem be a tökéletesnél kevesebbel.
- Madi kedves... most már engedd el. Egy cseppet sem izgat, hogy megfázol-e vagy sem, csak ne bukj meg.  Semmi kedvem sincs nyáron a pótvizsgára  való felkészülésedet egyengetni, miközben odakint hét ágra süt a nap. Oh és nem tudom mondtam-e már, de ha megbuksz, akkor megöllek. - Nem ismer, nem tudja, hogy ki vagyok, ezért ez nyilván nem több számára egy üres fenyegetésnél, de Isten a tanúm rá, hogy betartom az ígéretemet.
- Testnevelés póló? Érdekes ízesítés, egyszer kipróbálhatjuk. - Lökött nőszemély, ha csak egyetlen kósza hajszálat is meglátok a kávém tetején fuldokolni, Ő is osztozni fog a sorsán.
Amikor a terveiről és a jövőbeli céljairól kezd el mesélni, felkönyökölök az asztalra, s államat megtámasztva, a lámpa körül kergetőző muslincákat fixírozom. Na ne, most komolyan? Nem gondoltam volna, hogy tényleg elkezd mesélni. Loreleigh 2.0. Csak mondja és mondja, se eleje, se vége. Legközelebb, körültekintőbben kell érdeklődnöm felőle. Már ha... lesz legközelebb. A dolgok jelenlegi állása szerint, 80%, hogy kifilézem, mint egy halat.
Mikor már állnék fel, s nyúlnék a konyhakésért, befejezi a lovak így, lovak úgy esti meséjét és a balesetről kezd el beszélni. Üsse kő, ezt még végighallgatom. Semmi extra, egy mezei autóbaleset. Van ilyen, ámbár szerény véleményem szerint, jobb lett volna neki, ha Ő is meghal.
- Ilyen jól nézel ki? - Kérdezek vissza kötekedően, pimasz mosollyal. Hm... igaza van, Ő az eddigi legtisztességesebben összekanalazott zombi, akit ismerek.
- Áh, kávécska, végre, a nap fénypontja! - A legtöbb gyilkos azért lesz koffein függő, mert nem akar aludni, lévén szörnyű álmok gyötrik. Az én esetemben, más a helyzet. Azért kell a koffein, mert különben elalszom, mint egy jól lakott óvódás, akinek patyolat tiszta a lelkiismerete.

- Ha az ember már annyira elhagyja magát, hogy az se érdekli, hogy milyen minőségű az étel, melyet magához vesz, az ital, mellyel a szomját oltja, nem érdemli meg hogy embernek nevezzék – hát na, én is imádok jókat enni, a minimum nálam másoknál a maximum. Ó, el kéne megint menni abba a levesesbe, olyan jó sütőtök krémlevest soha az életben nem ettem még, rágondolok és beindul a nyártermelődés a számban. De tényleg, egyszerűen kihozta a sütőtök minden ízét, és nem volt túl édes, se túl krémes, egyszerűen még a pörkölt dió is illett hozzá. Legközelebb, mikor otthon vagyok, elmegyek abba az étkezdébe. A ramenje is maga a tökély, egyszer gyilkolni tudnék egy tálért, meleg és finom és nyami. Szeretem.
- Megölsz? – Oké, ez az évezred vicce, belőlem most tört ki a nevetés, térdemet csapkodom. Nagy nehezen megnyugszom, ránézek – húzz sorszámot, vagy kérd meg a bátyámat, hogy béreljen fel, hogy legalább kellemest a hasznossal alapon csapasd – hülye vagyok? Igen. Főleg, hogy egy ilyet mondtam egy tanárnak, én se vagyok normális, nem véletlenül járok beszélgetésekre a medvéhez, aki ha látna most, szerintem csak fogná a fejét. Amit mondjuk nem akarok, azt akarom hogy mosolyogjon, mert jól áll neki, csak nem szokása mosolyogni. Nem is értem miért, meg kellene csikiznem?
- Próbáld, én inkább az ablakon való kiugrást választanám - hát na, de az a testnevelés póló, amely addig volt a tesizsákban, amíg meg nem penészedett, nem sok jót ígér. Természetesen velem ilyen soha az életben nem fordult elő, már csak azért sem, mert tesi órás napon mindig landol délután a szennyesben a tesicuccom, hogy legközelebb tisztát húzzak fel. Már csak bő másfél év és vége.
Észre se veszem, hogy untatom, főleg, hogy közben kb úgy végig lehunyva tartom a szemem, egyszerűbb így.
- Egy élőhalotthoz képest? Hát láttál már szebbet? – Kérdezek vissza mosolyogva. Tisztességes foltozgatáson átesett rongybaba vagyok én kérem szépen!
- A fekete méreg, remélem nem szúrtam el nagyon – ha igen, akkor én rohantam.

Belekortyolok a kávéba, majd a csészét letéve az asztalra, a számban kavargó ízek harmóniáját próbálom meg zsűrizni. Egy erős 10/5, ittam már pocsékabbat is.
- Köszönöm... ez finom volt. De legközelebb... kérlek, vegyél inkább dobozos kávét valamelyik szupermarketben. - "Dicsérem" meg és magamban el is döntöm a kávé további sorsát: megy a mosogatóba, vagy a wc-be.
- Nem, én nem úgy értettem, ahogy mások szokták... általában. Nálam a megöllek az tényleg megöllek. Hiszed vagy sem, én egy sorozatgyilkos vagyok, aki tanárnak álcázza magát. - Vallok színt, lévén úgy sincs mit veszítenem. Azonkívül... ugyan, ki hinné már ezt csak úgy el? Az egyetlen oka, hogy elmondtam neki a fedetlen igazságot, az az, hogy szeretném látni az arckifejezését, vagy éppen azt, hogy telibe nevet. Sammy-n és Sophie-n kívül, beavattam még valakit. Szeretek veszélyesen élni.
- Támadt egy ötletem Madi. Minden egyes reggel, pontban 6:00-kor egy, legfeljebb 2 órás reggeli tornát tartok. Miért nem csatlakozol hozzám? A testnevelésből szerzett hitvány jegyeid mind ugyanarra a hiányosságaidra vezethetőek vissza: 0 állóképesség, 0 hajlékonyság és az alapvető izmaid sincsenek megfelelően kifejlődve. Lám, ingyen és bérmentve segítek orvosolni ezt a problémát. - Még én is meglepődök az ötletemen, azon meg főleg, hogy tálaltam is neki... Végső soron... unalmas egyedül, társaság nélkül futni azokat a monoton köröket. És a szenvedése látványából is erőt meríthetek.

Sznob, oké, kész vége, ez a véleményem mikor meglátom az arcát mikor megkóstolja a kávémat.
- Oké, ha nem tetszik az íze, majd én megiszom - dünnyögöm neki, miközben belegondolok, hogy talán nem most kellene felcsesznem magamat rajta, hiszen lehet, nem lesz jó vége, ha a tesi tanár pecézi ki az embert. Baromi meg tudja szívni az ember, ha minden tesi óráján mondjuk köröket futtat, vagy épp erősítést végeztet vele, miközben a többiek játszanak. Vagy jaj ne, a kollektív büntetés, hogy még mások is rád legyenek dühösek.
- Mondom, ha meg akarsz ölni, előtte kérd meg a bátyámat, hogy béreljen fel, hogy kellemest a hasznossal vegyítsd – oké, én meg Lefebvre vagyok, szerinte az a vagyon teljesen fehér? Na ne röhögtessen engem itt kérem szépen, nagyon maximum a töredéke, most komolyan. Kihívóan mosolygok rá, igen, elhiszem hogy az, és meg is mondtam neki, hogy hogyan szerezhet súlyos dollár tízezreket, ha gyilkolni akar engem le. Na, erre mit lépsz? Hogy megőrültem, vagy inkább ingyen intézel el?
Hogy mi van? Hogy esne belé egy ork és hálnák el egy nászéjszakát úgy, hogy ő a szub!
- Fog a fasz magával tesizni seggfejkém! – Dühösen trappolok hozzá, lendítem az öklömet hogy aztán hacsak nem védekezik – betörjem az orrát. Majd jobb lábammal tiszta erőből megtaposom a családi ékszergyűjteményét.
- Caffe Lattet kapsz holnap, Denny

Ahogy ülök és néma csendben figyelem a keserű italom gőzölgő füstjét, megfordul a fejemben, hogy mi jó is várhatna rám az életben, ha már a kávém is pocsék? Ennek a lánynak... nem, ennek az emberi lénynek... csak egyetlen feladata volt. Név szerint, hogy készítsen nekem egy csésze kávét. Ez nem sikerült neki, s nyilvánvalóan ennek egy oka van... Nem adta bele a szívét és a lelkét. Ha úgy csinálta volna, mintha az élete múlik rajta...
- Ebből elég volt. - Motyogtam halkan, üveges szemekkel előre meredve.
Amikor a lány ökölbe szorította a kezét és felém lendítette, elkaptam a csuklóját, közvetlen ezután a lába szárát is, amivel taposni készült. Egyik lábammal kirúgtam az övét, így Ő a földre zuhant, ezután rávetettem magam. Letepertem, bal kezemmel a nyakát kaptam el és szorítottam meg, jobb kezemmel pedig az asztalon levő kenyérszeletelő kés után nyúltam.
Az arcomra egy szadista mosoly ült ki, mint aki legbelül már eltervezte, hogy miként fogja felaprítani az áldozatát. A kés - hideg lapjával - megsimítottam az arcát, közvetlenül ezután, az élére állítottam és meg is vágtam azt. A vér csak úgy csöpögött az eszközről, amelyet a számomhoz emeltem és lenyaltam róla a skarlát színű nedűt.
Ekkor a fegyver ismét pozíciót váltott játékos ujjaim között, s ezúttal a hegyével lefelé volt, döfésre készen.
- Úgy sajnálom, Ms. Lefebvre... olybá tűnik, a tanév Ön számára... most ér véget. - A levegő - akárcsak az idő - megfagy, minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnik. Még magam sem tudom, hogy megteszem-e vagy sem. Megakarom tenni, de valami mégis zavar... Megpróbálom elhessegetni a zavaró gondolatokat, s végül lesújtok. A kés, a kisasszony feje mellett, egy-két centire, a linóleum padlóba fúródott.
A nyaka szorítása fokozatosan enyhül, ám mielőtt elengedném, kedvesen rámosolygom és megpaskolom az arcát.
- A halál nem tréfa dolog. Mielőtt még ilyen könnyen lemondanál az életedről, gondolkozz el rajta, hogy vajon tényleg ezt akarod-e. Ha a válasz igen, akkor keress meg nyugodtan és teljesítem a kívánságod. - Hangzott tanító jellegű magyarázatom, majd leszálltam róla.

Ha nem issza meg a kávét, akkor így járt, ez van ezt kell szeretni, kapja be és feküdjön le egy fúria fűzzel. Természetesen nem akarom, hogy megtegye, szegény fűz hatalmas nagy traumatizáción kellene, hogy átessen ez esetben. Szegény fa, gyűjthetnék is neki, hogy egy férfi őt használta vibrátornak, borzalmas lehet.
Miből is volt neki elege? Nekem van belőle elegem, szívem szerint péppé verném a férfit, és addig döfnék belé egy kést, amíg lélegzik, hékás!
Aú! Hogy baszna meg téged a kettőhúsz faszkalap! – Szakad ki belőlem a kiáltás, miközben a hátamra esek, levegő kiszakad belőlem, alig bírok lélegezni. És hékás, ez nem bdsm, se valami harmadrangú klisés házi pornófilm, hogy leteperjen, én erre nem izgulok, amúgyis, túl szőrös nekem, szálljon már le rólam ez a túlfűtött seggfej!
Az ott egy kés? És hozzám ér, én meg megnyugszom. Hát megöl, újra találkozhatok a szüleimmel ezek szerint? Öljön, én készen állok rá, mindenkinek az lesz a legjobb. Nyugodt a tekintetem, várom a végső csapást, azt se érdekel, ha esetleg fájni fog. Végigsimít az arcomon, nem gyűjtöm a maradandó hegeket, de mégse úgy gondolja, szükségem lesz még egyre, ugyanis megvág. Vérzek, olyan nyugodt és kellemes dolog ez. Nem érdekel, hogy fáj, csípi a sebemet a hideg, nem érdekel, hogy sikítanom kéne, pánikolnom, de legalábbis nem Teréz anya nyugalmával várni a halált, melyet nem érdemlek meg.
Érjen. Gyere, légy a gyilkosom, légy az én segítőm, had szenderüljek jobb létre. Ölj meg, s meghálálom, hálás hulla leszek én, hálásan fogom megtartani a titkot, miszerint gyereket öltél. Nem gond az se, ha megfojtasz, engem nem érdekel, csak a szabadság, melyet a halállal nyerhetek, és döf. Miért nem érzek fájdalmat? Miért élek? Ja, padlót sértette fel. csalódott sóhaj szakad ki belőlem.
Mi van? Tudom hogy a halál nem tréfa dolog. Mikor leszáll rólam, feltápászkodom, arcomhoz érek. Véres a kezem. Elsétálok, ki a konyhából, még nem tudom hova.

//köszöntem a játékot