Konyha

A konyha, ahova alapesetben a diákoknak nem ajánlott a belépés.

Aiden

Mire végeztem reggel az edzéssel a lovammal pont lekéstem a reggelit. Remek, a kis hisztis ezt is elintézte. Versenyen pár hete még háromszor-négyszer ekkorákat ugrott, de egy fránya meredek előtt meg kétszer is befékez, meg ágaskodik. Hhh, ilyenkor szokták talán az mondani, hogy agy baj nagy baj. Miután átvedlettem a szobámban az egyenruhába a lovas cuccomból, és rendbe szedtem a hajam, kiszedve belőle a szalma szálakat, majd egy kis teló nyomkodás után a hasam egyre makacsabbul jelezte, hogy üres hangos korgással, így végül a kolesz konyhája felé vettem az irányt. Tudtam, hogy tilos nekem, de tanítás alatt úgy se mászkál ott senki, nem? Ebben a tudatban léptem be a helységbe, és dobtam össze magamnak egy szendvicset salival, paradicsommal, majonézzel, sonkával, és egy forró teát sok mézzel, ahogy mindig is imádtam. Már boldogan indultam kifele, mikor egyszer csak valami keménynek ütközött a fejem, és ráborult a forró teám is. Csak azután esett le, hogy nem csak a teámnak annyi, hanem nekem is. Pont egy tanárnak sikerült neki mennem és leborítanom, pont egy olyan helyen ahol nem szabadna lennem. Még jó, hogy ilyenkor legalább nekem tényleg nincs órám, meg ha zaklat bármiből lefelelek neki. Talán megúszom egy ejnye-bejnyével.
-Elnézést uram -nyögtem ki végül, de mást nem igazán tudtam mit kéne mondanom neki, a bünti enyhítésének érdekében.

Ma szokatlanul, s indokolatlanul jó kedvem van. Magam sem tudom az okát, de egyre inkább arra tippelek, hogy köze lehet Sammy megkínzásához. Érdekes és egyben rémisztő, hogy számomra ez olyan, mint másnak a kábítószer. Megkaptam az adagomat és most úgy érzem magamat, mintha kicseréltek volna. A reggeli edzés miatt - amely szokatlanul hosszúra nyúlt - lekésem a reggelit, de aggodalomra semmi ok, hisz a konyha hűtője mindig tárt ajtókkal fogad. Naiv módon elkönyvelem magamban, hogy ez a nap tökéletes lesz, amikor váratlanul... Koccanást érzek a mellkasomon, azt követően pedig valami piszkosul forró lötty amortizálja le a szőrszálakat róla. A fájdalom ingere végigsöpör az idegszálaimon, egészen az idegrendszeremig, ahol kivágja a biztosítékot. Szemeim kikerekednek, agyam eldurran. A másodperc töredéke alatt olyan döntést hozok meg, amit lehet később megbánok: az előttem levő kék "izé" torka felé kapok, de az utolsó pillanatban megálljt parancsolok indulataimnak. Ahelyett, hogy megfognám a nyakát és az utolsó szuszt is kiszorítanám véznácska kis testéből, inkább megpaskolom a buksiját.
- Áh, egy diák... milyen kis... bájos... - Motyogom a fájdalomtól sziszegve. Jobban szemügyre veszem és nem tudom Őt hová tenni. Igazából, kapásból két tippem lenne: vagy az Avatar új részének forgatása zajlik az iskolában, vagy a kis hölgy eltévesztette a wc ajtaját a raktáréval, ahol közelebbről megismerkedett a festékes vödörrel.
- Elnézést? Oh, én elnézem... De az iskola szabályzata szerint, tilos tanár felügyelete nélkül a konyhában tartózkodnia egy diáknak. Ha másért nem is, de ezért muszáj megbüntetnem. - Mondom miközben belépek a konyhába és leülök az asztalhoz, az egyik székre.
- Csinálj nekem reggelit. De egy olyat, amely után mind a tíz ujjamat megnyalom. Ha így teszel, hajlandó vagyok szemet hunyni a kis szabálysértésed felett. - Teszek ajánlatot. Oké, elismerem, ez egy kicsit furcsa egy tanártól, de én nem vagyok tanár.
- Mi az? Mi a baj? Áh, csak azt nem gondoltad, hogy lefeleltetlek valami neve nincs tantárgyból? Ugyan kérlek, azzal nem lakom jól. Csipkedd magad, farkas éhes vagyok!

Egy pillanatra teljesen lefagytam, ahogy leesett mire is készül de aztán kicsit megkönnyebbültem, hogy talán nem akar kinyírni. Egy nagyot nyeltem, és élt bennem a vágy, hogy elhúzzak innen, de még ezt se mertem ebben a helyzetben. Hogy lehet az ilyen tanár de komolyan?
A kijelentésére néztem egy nagyot, de végül visszafogtam magam annyira, hogy ne mutassam k, hogy nem igazán vágyom rá, de mázli ú, hogy legalább jártas vagyok a konyhában.
-Igenis Tanár Úr -mondtam magamban elhányva magam, majd kicsit körbe néztem mi merre van, majd munkának láttam. Az ilyen beteg ember, mint ő biztos nem díjazza ha valami egészséges kaját csinálok, szóval egy kis gondolkodás után már tudtam mi lesz talán a legjobb választás. Elsőnek kikevertem egy gyors dupla csokis muffin tésztát -a specialitásom, ha gyors egészségtelen kaját kell csinálni- és amíg az sült készítettem egy tejeskávét, majd ebbe került 2 gombóc vanília fagylalt, csoki reszelék, majd egy nagy adag tejszínhab tetejére egy ízléses fahéjas szórat. Amint a sütik megsültek még a tetejükre készítettem a csokis bevonatot, és megszórtam színes cukorkákkal hogy még jobban nézzen ki, majd e mellé is került fagylalt csoki szósszal, és gyümölcsökkel dekorálva, majd mindezeket eléje raktam.
-Jó étvágyat Uram -biccentettem egyet, majd vele szemben helyet foglaltam keresztbe téve a lábaimat.

Amíg készül a reggeli, az asztalra kikészített újságot olvasgatom. Időnként felpillantok, hogy vajon miben mesterkedik a kis hölgy és hát... Sem a látvány, sem az illat nem nyeri el a tetszésemet. Őszintén szólva felmerül bennem a kérdés, hogy ezzel a sok édességgel vajon elijeszteni akar engem, vagy megölni? Mindegy, nem szólok bele. Hagyom kibontakozni. Felhúzott szemöldököm és kétkedő tekintetem önmagában elég intő jel lehet a számára, hogy most már bánjon szerényebben azzal a cukorral. Hiába, vagy nem figyel rám, vagy nem érdekli, hogy mit gondolok. Végül a reggeli elkészül, s elém kerül. El kell ismernem, nem néz ki rosszul, de aggodalomra ad okot a leányzó egészségi állapota, ha Ő nála ilyen egy "átlagos" reggeli.
- Köszönöm... azt hiszem. Mindazonáltal... egy egyszerű szendviccsel is beértem volna. De... hálás vagyok a fáradozásaidért. - Gálánsan megköszönöm, s megkóstolom az ételt.
- Hm, nem is rossz. Azt kell mondjam, szakmát tévesztettél kisasszony! Kegyednek cukrászdában a helye, nem egy lovardában. - Bókolok. Igen, tudok én kedves is lenni. Lehet, hogy Sophie és Sammy esetében... nos, hát... nem volt a lehető legjobb az első benyomás, de ezúttal miért ne lehetne ez másként?
- Illetlen vagyok, még be sem mutatkoztam, a nevem Aiden Hunt és a B osztálynak vagyok a testnevelő tanára. Te benned kit tisztelhetek, kisasszony?

Visszafogtam magam, hogy ne forgassam meg a szemeimet. Ez szórakozik velem, az tuti. Na mindegy, a lényeg, hogy ízlett neki, tehát nincs bünti. Hurráá.
-Igazán nincs mit uram -mondtam, miközben kicsit eligazgattam a ruhámat. Még mindig utálom az egyenruhát, de nagyon. Nincs semmi értelme a gyerek szadizáson kívül szerintem. -Ahogy kifejezte magát az előbb uram, nekem úgy tűnt, nem éppen valami hétköznapi reggelire gondol -jegyeztem meg az orrom alá motyogva morgósan.
-Most az egyszer elnézem ezt Önnek Uram, de én vérbeli lovas vagyok, soha nem tudnék egész nap bent ücsörögni a konyhában, de értem a megjegyzés szándékát, köszönöm -mondtam halványan rámosolyogva.
-Cat Norman, csak Cat, nem Catherine, nem Kate, és még véletlenül sem Cathi, amúgy A osztályos -mondtam a kezem nyújtva felé, hogy kicsit illedelmes legyekén is. Nem kéne megutáltatni magam vele, tanár, ki tud velem szúrni, ha akar. Kicsit szemügyre vettem őt magamnak. Nem is olyan rossz pasi, azon kívül, hogy tanár, bár a tesi szak miatt biztos, hogy edzésben tartja magát.

- Oh, szóval most az egyszer elnézed nekem? Milyen nagylelkű és gáláns! Bele sem merek gondolni, hogy mit tennél velem, ha nem így lenne... Tán belefojtanál egy vödör kék festékbe? - Érdeklődöm szarkasztikusan. Mindig mosolyt csal az arcomra, amikor azt tapasztalom, hogy az antilop megfenyegeti az oroszlánt.
- Áh! Szóval Cathi cicus! Milyen elragadó! - És ezzel el is döntöttem magamban, hogy miként fogom szólítani a furcsa, idegen lányt. Most már tehet bármit, akár fejre is állhat, ez a titulus nem változik. Ahelyett, hogy kezet fognék vele, gyengéden megfogom a kis kacsóját és megpuszilom.
- Részemről a szerencse! - Az udvarias köszöntés után visszaülök, hogy befejezzem az étel elfogyasztását. Hm, jobb lesz, ha ez az étrend nem válik mindennapossá. Mindennapossá... Várjunk csak, támadt egy ötletem!
- Szóval, Cathi cicus, A osztályos vagy, ezt mindjárt gondoltam. Bármerre is visz az utam ebben az elátkozott iskolában, úton útfélen A osztályos diákokba botlom. De te más vagy... Te különleges vagy! Ezt rögtön tudtam, amint megpillantottalak téged... Úgy értem... oké, hogy nem minden második ember rohangál velem szemben olyan fejjel, mintha egy mesefilmből szabadult, kék dinoszaurusz rókázta volna telibe... De itt most nem is ez a lényeg, hanem a képesség, amellyel meg vagy áldva... Lényegre térek, azt akarom, hogy a mai naptól fogva, te gondoskodj a reggelim elkészítéséről. Látok benned fantáziát, egy kis gyakorlással biztos sokra viheted a gasztronómia világában! Na mit szólsz, áll az alku? - Kérdem kedvesen, az asztalra felkönyökölve, államat a tenyereimbe temetve.

A megjegyzéseire inkább nem mondtam semmit, de a kezem elhúztam tőle hamar, ahogy megpuszilt. Fujj, undorító, de komolyan. Hirtelen világossá vált milyen is a pali, de ahogy a mondókája végéhez ért már a plafonig voltam az idegességtől. Még mit nem, legyek a csicskása, mi?
-Elnézést uram, de nemet kell mondanom, nekem a lovak az életem, és ebben nem fog tudni se maga, se más megállítani, és megjegyzem az A osztályból se sokan tudnának olyan nemzetközi érdemeket felmutatni, mint amiket én szereztem eddig, és ez csak egy szimpla tény. Nagyon kedves az ajánlata, de sajnos nemet kell, hogy mondjak, mert nem csípem a főzést. De ha most nem bánja uram mennem kell, fel kell készülnöm a mai óráimra, mert nem venné jó néven a többi tanár, ha esetleg talán még késnék is -mondtam a lehető legkedvesebb hangszínem előkotorva, miközben felálltam lesimítva a szoknyámat, nehogy kiderüljön, hogy még pedofil is ez a tanár. Pff na még csak az hiányozna a nyakamra, hogy totál kikészüljek a sulitól. A bunkó Cat már ott lappangott bennem, hogy csak úgy ott hagyjam, de még türtőztettem magam és ott maradtam a kilincset fogva.

Bár nem mondja ki, de látom rajta, hogy valami nem tetszik neki. Mosom kezeim, én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy összebarátkozzam vele. Leforrázott és én még sem vágtam fel nyaktól lefelé. Hm... Most, hogy így jobban belegondolok... vajon a vére is kék? A tányérom mellett heverő késre pillantok, s egy sejtelmes mosoly kúszik az arcomra.
- Azt hiszem, hogy nagyot hibáztam. Előítéletektől vezérelve beskatulyáztalak téged a konyha világába, holott ennél te sokkal többre vagy hivatott... Hiszen te vagy az a lány, aki az A osztályosok között is kirívó nemzetközi érdemeket tudhat magáénak... Senki sem állhat az utadba, én meg pláne nem fogok. - Kezdek bele monológomba, miközben berakom a szennyes tányért és evőeszközöket a mosogatóba. Cathi még nem ment ki a konyhából, úgy látszik, hogy a bocsánatkérésem megtette a hatását. Helyes. Elé sétálok és az egyik kezemet ráteszem a vállára.
- Ember vagyok, ennél fogva tökéletlen. Mondd csak, Cat Norman, megtudsz nekem bocsátani? Tiszteletlen voltam veled, elvégre a jövő nagy zsokéját nem lehet ugráltatni, nem igaz? - Kérdem kedvesen mosolyogva, de a választ nem várom meg. Megelőzve a kisasszonyt, elsőként hagyom el a helyiséget. Egy pár lépés megtétele után megállok, mert eszembe jutott még egy kis apróság. Egy pillanat alatt megválok fehér színű edző pólómtól, utána pedig Cat-hez dobom.
- Ja és holnap reggelig mosd ezt ki, Cathi cica. További szép napot! - Búcsúzom el tőle, majd sarkon fordulva, faképnél hagyom.

-Nincs semmi gond tanár úr -erőltettem magamra egy hamis mosolyt. Valami nagyon furcsa volt ezzel a tanárral, már kedvem lett volna elhúzni innen a szobámba és ki se jönni az óráimig. Minden mozdulatát figyelem a szemem sarkából, de a zsokés dologra inkább nem szólok már be neki, úgy se érti meg mi a különbség a két sportág között. Utálom, amikor ilyen tudatlanok használják ezeket a szavakat. Én se beszélek olyanról amiről fingom sincs.
-Ezt nagyon elhitte tanár úr, de mivel nem ez a nevem nem hallgatok rá! -kiabáltam utána, majd egy székre dobtam a pólóját elundorodva, és sietős léptekkel leléptem a másik irányba, mint ő. Pont az ő csicskása leszek, nem? A suliban biztos talál majd magának valami buta ribit, aki ezt megteszi neki, én biztos, hogy nem fogom. Felesége nem hinném, hogy van, ezért nem mondom, hogy mosassa ki azzal. Bár, lehet, hogy emiatt pont jó kis beszólás lett volna, de már mindegy. Örülök, hogy nem tanít engem, mert akkor cikibb lenne a történet kicsit nagyon.

Fáradtan ültem az asztalnál és magam elé bámultam. Mikor bejött valaki ijedten felkaptam a fejem és az ajtó felé néztem
-Halihó-köszöntem szokásomhoz híven aranyosan és mosolyogtam hozzá. A kajámra néztem majd sóhajtottam egyet. Nagyon hosszú volt ez a mai nap is. Anyuék is meglátogattak illetve kint voltam Rubyval is. Nagyon sokat gyakoroltunk ezért a nap végére megkedveztem neki azzal,hogy lementem vele a tóhoz és pancsizhatott egyet.

-Persze minden rendben. Csak az van,hogy ma anyuék meglátogattak és máris hiányoznak. Rubyval szokásunkhoz híven majdnem az egész délutánunkat végég edzettük-mondtam mosolyogva majd felálltam és bele öntöttem a moslékos kukába a kajám és a hűtőből kivettem a csokimat és vissza ültem a helyemre.
-Na meg hamarosan újra verseny és '17 óta ez az első versenyünk szóval holnap is csak edzünk. -mondtam mosolyogva majd kibontottam a csokim ami természetesen glutén mentes volt mert semmilyen mértékben nem érintkezhettem glutén tartalmú étellel
-Na és veled miujság?

Felvont szemöldökkel hallgattam a leányzót. Végülis... miért ne...? Ősziszünet van, akár jöhettek is a szülei. Csak ez nekem furcsa. Mindegy.
Nagyon bólintottam, hogy értem. Michelle-vel leginkább itt, a konyhában szoktam öaszefutni. Az a-sok átka: elfelejtünk enni. Este meg sunnyogunk és felzabáljuk a hűtőt is.
- Ma lazítás volt nálunk a program. Dreamdust ugye díjló, és szeretném elkerülni, hogy bekattanjon, tehát néha muszáj az érdekében kovinnem terepre - meséltem két falat alma-nutella kombináció között. - Meg tegyük hozzá, hogy gyönyörű most ősszel a vidék, szóval még nekem is, aki díjlovaglás bolond, élvezetesebb a terepen lenni - mosolyogtan kissé mélázva. Kell vennem egy fényképező gépet és azzal kell járnom a vidéket. Hmm... majd holnap lenézek a városba.
Figyelmesen hallgattam Michelle-t.
- Nos, - mosoly - akkor sok sikert neked és Rubynak is. Lehet nem ártana egy kicsit kivinned terepre. Mondjuk délelőtt. A-s vagy, a tanárok nem fognak szólni érte - közöltem vele a jó tanácsomat. Az már nem az én dolgom, ügyem, hogy megfogadja-e vagy sem.
- Ümh - ráztam meg a fejemet, miközben egy nagy kanál nutellával hadakoztam.
- Nem sok minden. Gyakoroltatom Dreamievel az alap lépeseket, meg lassan belekezdek megtervezni a kűrt - mondtam, miután én nyertem, és nem fulladtam bele a kanál nutellába. Felsóhajtottam, majd a szendvicsekhez még hoztam plusz paradicsomot és sajtot és elkészítettem az éjszakai nasimat. Úgy érzem megint hosszú éjszakám lesz. Tényleg neki kell állnom annak a kűrnek.

Figyelmesen hallgattam végig a falatozó lányt.
-Hát gondolkodtam már rajta,hogy kimegyek vele majd verseny után vagy valahogy annak a környékén. Viszont ő tényleg egy olyan paci akinek nagyooon sok mozgás kell mert különben elég hanyag lesz és azt nem szeretnénk.-mondtam mosolyogva majd haraptam egyet a csokimból ami meglepően finom volt
-Amúgy. A vidámpark az mindig nyitva van?Mert egyébként annyira szívesen lemennék. Soha nem voltam még lent és egyszer mindenképp szeretnék lemenni. Mondjuk nem körhintázni mert tériszonyom van hanem mondjuk azt példának,hogy megnézni milyen játékok vannak na meg persze egy csomó édességet venni amit itt este felfalunk-mondtam mosolyogva.
Mivel a csokit pillanatokon belül megettem felálltam majd odamentem a hűtőhöz és megnéztem mi van bent. Vettem ki egy paradicsomot és egy májkrémet majd gondolkodtam,hogy van e fent vagy itt valahol gluténmentes kenyerem. Mikor rájöttem,hogy van a szekrényben akkor kivettem majd elkészítettem a szendvicsem

Bólintottam egyet majd sóhajtottam egyet
-Akkor majd megnézem valahol a nyitvatartási idejét-mondtam majd beleharaptam a szenyóba és lenyeltem azt is
-Na én megyek fel. Ha gondolod gyere majd be a szobámba vagy valami mert már álmos vagyok -mondtam mosolyogva majd sóhajtottam egyet. Tényleg kezdtem már álmos lenni. Na meg terveztem kimenni egy picit Rubyhoz.

mert hogy vannak rossz pillanatok is


Ingerülten lépek be a konyhába, letojom, hogy fűfoltos vagyok, hogy széna van a hajamban, hogy szakadt és vizes lett a pólóm, Ingerülten lépek be a konyhába, letojom, hogy fűfoltos vagyok, hogy széna van a hajamban, hogy szakadt és vizes lett a pólóm, elegem van egyszerűen az egész világból, szívem szerint addig ütnék valamit, amíg az a valami egyáltalán létezik hogy utána megint és megint és megint nekilássak, egészen addig, míg világ a világ. Egyszerűen agyam előtt ott a vörös köd, hiszen hiába van mindennel minden rendben, hiába okésak a csikók , meg Sauvage is egészséges, de én itt nem találom a helyemet, a legutóbbi matekdogám is öt pontos lett, újabb karó került a naplóba, gyönyörű, bukni fogok belőle, amennyire értek a gépekhez, annyira nm értek a matekhoz. És a számok, töriben is elszállnak és nem értem, nem jegyzem meg, nem jegyzek meg semmit se, képtelen vagyok rá, feledékeny kis liba vagyok. Egyszerűen elegem van az egészből, haza akarok menni és tele bömbölni a párnámat.
A kelleténél talán hirtelenebb, nagyobb erővel kapom lő a kést a fiókból, hogy aztán meg elkezdjem felvagdosni az almát, melyet majd fogok enni tanulásnál. Nem érdekel, hogy az asztal is karcolódik, egy kis kilencedikes csak kinyitotta az, ajtót, rám nézett és kirohant. Így járt, hogy bírná ki akkor a lova elvesztését? Majdnem elvesztettem a lovamat. Belegondolni is pocsék.

Meglepően jó kedvűen, dúdolászva közelítem meg a konyhát, hogy egy kis esti nassolni valót keressek magamnak. Érzelmi hullámvölgyeken megyek keresztül, egyszer fent, egyszer lent, ám most madarat lehetne velem fogatni. Itt valami nem stimmel, túl szép minden, hogy igaz legyen... Egy diák rohan el mellettem, szemmel láthatóan megijedt valamitől, vagy valakitől. Lehet, hogy megint Cathi cicus rendezkedik odabent? Róla eltudnám képzelni, hogy valóságos kis szörnyeteg hangulatában van, lévén eléggé kibabráltam vele. Mindegy is, nincs félnivalóm, fogom és benyitok. Szemeim kikerekednek és egy gúnyos mosoly kúszik az arcomra.
- Egek ura, te vagy egy eltévedt madárijesztő vagy, vagy pedig egy diák! Ha utóbbi, akkor nagy bajban vagy, hiszen ide tilos a belépés a magadfajtáknak! - Szólítom meg viccelődve, miközben a hűtőhöz megyek. Kitárom az ajtót, leguggolok és valami ehetőt keresek alul. Végül egy csomag felvágottat és egy doboz vajat emelek ki.
- A kenyér ott van melletted a polcon, ideadnád légyszíves? - Érdeklődöm udvariasan, de a kisasszony pillantása olyan, hogy ha ölni lehetne vele, hát már alulról szagolnám az asztal lábát.
- Mi az? Mi a baj? Ééértem! Te nem is beszéled a nyelvünket, igaz? Jól van, legyen, akkor elmutogatom: kenyér, négyzet, puha, finom, nyamnyam. - Közben az ujjaim segítségével lerajzolok egy toast kenyeret a levegőbe, s a puha, finom részét egy elégedett arckifejezéssel emelem ki, amit a nem létező, légkenyerem elfogyasztása közben vágok.

Miután végzek a felszeleteléssel, ha már így belejöttem, nekilátok egy uborkát is apró kis kockákra vágni. Elegem van abból hogy úgy kezelnek, mint egy gyereket, hogy az én véleményem semmit se számít, hogy számukra én csak egy kolonc vagyok, valaki, akinek szűk tucat évvel ezelőtt szétnyílt a koponyája és fizethettek miatta orvosi költségeket és pluszba még jelenleg is , mert hogy szerintük az kell. Most meg örülhetnek, hogy végre bentlakásos suliban vagyok, erre második hónap végére érkezett már nekik a levél, hogy a lány összeszedte a lovát és mellé két csikót. Egy nyomorult telefont nem képe s megejteni, semmit se, a fasz kivan vele, szívem szerint addig döfném belé ezt a kést, amíg lélegzik. Jé, valaki bejött, késsel a kezemben nézek rá.
- Miért, mégis ki a franc vagy te? – Kérdezek vissza ingerülten, felé fordítva a kés hegyét. Majdnem csúnyábbat mondtam, de végül moderáltam magam, hogy azért mégse az legyen az első benyomás, hogy ez a lány nem ismeri az illemet.
Kéri a kenyeret, én meg kockázom tovább az uborkát… Aztán nézem az előadását a kenyérről, ábrázatomról meg süt, hogy nem tudom mi a franc történik itt. De komolyan, ez mi?
- És még hogy én vagyok sárga házba való – jegyzem meg maróan, majd leveszem a kenyeret, célzom a férfi arcát és tiszta erőből neki dobom. Lefordítva, szerencsés esetben csak fél méterre tévesztem el a célomat.

A kenyeret - hála meglehetősen jó reflexeimnek - elkapom. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha szegény konyhás nénit dobja meg ez a kis szörnyeteg, na de majd én letöröm a szarvát.
- Ez most komoly? Csak viccelsz, ugye? Azt hittem, hogy már az összes "A" osztályos ismer engem... tudod, Aiden... Aiden Hunt? A kedves, megértő és segítőkész tanár, aki mindenki kedvence? Na? Semmi? Lehetséges, hogy te... nem is "A" osztályos vagy? Ez sok mindent megmagyaráz. - Kezdek hozzá, miután leültem az asztalhoz és egy vajazó késsel elkezdtem kenegetni a kenyereket.
- Bár többségük idegesítő és érthetetlen számomra, de távolról sem olyan nyersek és barbárok, mint kegyed. Egyébként, úgy illik, hogy először a saját nevünket áruljuk el, mielőtt a másikét kérdezzük meg, bár tudom, ezt Bunkófalván nem tanítják. - Kezdem a szokásos csipkelődést, s már a felvágottakat pakolom a kenyereimre.
- Van az a mondás, ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel, de nem rémlik, hogy bármit is hozzád vágtam volna. Tiszteletlen vagy és neveletlen... nem leszünk így jóban kisasszony. Úgy is mondhatnám, hogy KENYÉR törésre kerül a sor. Csak vicceltem! Nyugodj meg, nem bántalak. Nem vagyok híve a kölcsön KENYÉR visszajárnak. Na, de visszatérve rád... következetes tanárként, meg kell, hogy büntesselek. Már tudom is, hogy miképpen fogsz vezekelni. Készíts nekem egy bögre kakaót. Most mi van? A kakaóból nem lehet kinőni. Még ha az ember megöregszik is, azaz megeszi kenyere javát... a kakaót még ugyanúgy szeretheti. Na, láss neki szépen, azt a kést pedig tartsd normálisan, rossz nézni, ahogy bénázol vele.... - Igen, meglehetősen belehúztam. Vajon belém vágja a kést?

Hát, elkapta. legalább a kenyér megúszta, ha már az uborka nem. Egyszerűen csak ideges vagyok és sikíthatnékom van és fáj a fejem és be akarok mosni egyet a bátyámnak, majd egyet a mókusnak, utána az összes eddigi pszichológusom gyomrát felvágni, és a beleikkel díszíteni ki egy focipályát. Igen, teljesen jól vagyok, csak kimerült és ingerült és fejfájós és olyat hallok ami nincs. Ő meg nekiáll csipkelődni, még hogy én A osztályos, az évezred poénja.
- D osztályos, D, mint debil, ha így könnyebb megjegyezni a tanár úrnak – utolsó két szó csöpög a gúnytól, biztos hogy nem kedves, nekem nem szimpi, nekem inkább jelenleg állítsunk be a szemébe egy fogpiszkálót érzésem van tőle. Jó, igaz, ha a medve lenne itt, akkor elkezdeném ütögetni a mellkasát kínomban, vagy csak kirohanni, de nem ő van itt, hanem egy szőrös bájgúnár, aki tanár méghozzá és ha tanár akkor tudnia kéne az állapotomról, de mivel nem tud, így hagyom abban a hitben, hogy csak morcos vagyok, meg bunkó, semmi több. Fais dodo, Colas mon p'tit frère, Fais dodo, t'auras du lolo. Istenem, fogd már be, nem akarlak hallani! Inkább a másikra koncentrálok, ránézek.
- Madison Cherice Lefebvre, röviden Manguaszta, avagy Mangu – vágom rá egyből, amint nekiáll felvágottakat pakolni a kenyérre. Kitűnő, még az anyám is rákezdett, hát lehet ennél pocsékabba nap? Mindenki számára az lenne a legjobb, ha meghalnék, mondjuk. Igen, az lenne a legjobb, ha megszűnne a probléma, nem lenne, ki mások idegein táncolna és nekiáll kenyérrel poénkodni, én meg komolyan úgy nézek rá mint aki megőrült. Pedig kettőnk közül én vagyok az, aki a halott anyja hangját hallja a fejében, miközben a baleset, melyben elvesztette, kitörölte a memóriáját, és kicsit megsértette az agyát is. Pár percig csak nézek rá, majd a mosogatóba vágom a kést.
- Hogy issza a kakaót? – oké, ő kezdte, ezzel  meg elterelem a figyelmemet, mindent is megfogok kérdezni.

- Ejha... úgy látom, hogy nincs túl jó véleménnyel magáról, kisasszony. Debilnek titulálni önmagunkat, csak mert nem kaptunk megfelelő nevelést... nonszensz. - Mondom fejemet megcsóválva.
- Kisasszony, magácska nem debil, szimplán csak rossz helyen volt, rosszkor. Én pedig éhes vagyok, szóval adta magát a dolog. Tanári kötelességem megbüntetni a rossz diákokat, persze én döntöm el, hogy mivel... De egy kakaókészítésbe még senki sem halt bele, nem igaz? Egyébként 3/4 bögre tej, 3 evőkanál kakaópor, egy kis nutella is mehet bele, meg mályvacukor. Magas hőfokon melegítjük, amíg a nutella fel nem olvad benne. Egyszerű, nem igaz? - Miután megosztottam vele a kedvenc receptemet, hozzálátok a kenyerek elfogyasztásához.
- Kegyed neve elég érdekes, lefogadom, hogy a nyelvem is beletörne, ha megpróbálnám kiejteni. Áh, megvan! Kitaláltam! Tehenészlány. A mai naptól fogva, így foglak hívni! - Hangzik el az ítéletem. Igazából magam sem tudom, hogy miként raktam össze a kakaó készítést a tehenészlánnyal, de valószínűleg a tej lesz a közös nevező.
- Na és meséljen valamit magáról! Remélem nem tervezte, hogy néma csöndben fogunk itt ücsörögni és nézünk ki a fejünkből? A végén még elkezdenék hangokat hallani... Na akkor aztán a végén még én lennék a teljesen dilis, kettyós ember!