Sziklakert

Michelle


A társalgó óta nem láttam a leányzót. Meglepő, de nem vágott annyira haza, hogy nem találkoztunk. Egyébként sem tudtam hova tenni a hisztijét. Ha megérti, ha nem, egyszerűen vannak olyan dolgok, amikről nem fogok neki beszélni, egyszerűen azért, mert ezzel őt védem. De, ha neki derogál ezt megérteni, nem tudok mit tenni.

Az elmúlt napokban többször indultam el a szobája irányába, hogy beszéljük meg, de félúton mindig meggondoltam magam. Nem én voltam, aki minden ok nélkül megsértődött!

Nem mondom, hogy céltalanul kóborolta a birtokon, hiszen a kezemben a matek könyvem volt, és épp a másodfokú egyenlet megoldó képletét magoltam. De mindig kevertem benne a betűket... Komolyan... a matek számok, nem pedig betűk halmaza... Fel nem foghatom... Megcsóváltam a fejemet, és újra belenéztem a könyvbe.

- Asszongya... iksz és... - ezen a ponton újra belenéztem a könyvbe, és újra kezdtem a motyogós magolást.
Hangosan sóhajtottam fel és túrtam bele a hajamba.

A hűvös ellenére is elegen sétáltak ide-oda a suli körül. Azonban engem nem ők érdekeltek, hanem a Törpike. Épp csak a szemem sarkából kaptam el az ellibbenő szőke haját. Vagyis, remélem, hogy ő volt.

A sziklakertben értem utol. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy észre vegyem, magába van zuhanva, mint a vajas piskóta 180 fokon.

- Helló csajszi! - léptem oda hozzá, és meglengettem a kezem egy hulla lelkesedésével.

Hát igen. Nem beszéltem már Olival jó néhány napja. Sajnáltam azt, hogy hülye voltam és nagyon bűntudatom volt. Nem tudtam vele szembe nézni. Egyszerűen nem ment. Mikor megláttam elsuhantam mellette és mikor meghallottam az egyenletet akkor elmosolyodtam. De gyorsan elmentem mellőle. Leültem a sziklakertbe és mikor köszönt ránéztem.
-Szia Oliver.-mondtam miközben ránéztem. Az egyetlen színes hajtincsem az arcomba lógott ami akkor amikor összevesztünk még nem volt.
Hirtelen fellángolásomba/hisztimben.
Sejtéseim szerint nem tetszett neki. Azt gondoltam,hogy mindegy. A könyvemre néztem ami a kezembe volt. Olasz könyv volt. Eljezdtem belőle tanulni. Nagyon szerettem azt a nyelvet. Annyira gyönyörűnek találtam,hogy az valami eszméletlen.

Furcsa pillantást vetettem rá. Nem igazán értettem a viselkedését, ugyanakkor nem voltam nőből, nem piszkáltam. Ha akarja, akkor elmondja, ha nem, akkor marad magának.

- Jó a hajad - intettem a fejemmel a színes tincse irányába. Tényleg tetszett. Jól állt neki. kicsit visszavett az angyalszerű, ártatlan kinézetéből. Ne értsen félre senki, úgy is bejött a lány, de akkor maradt egy fura, rossz érzésem, mintha ő túl jó lenne hozzám.

- Minden rendben? - kérdeztem meg végül még is. Tessék, nem lehet azt mondani, hogy szívtelen fasz vagyok. De, azt leszögezném hogy a hisztijére a továbbiakban nem vagyok kíváncsi. Bár nem túl régóta ismertem a lányt, kábé mióta itt vagyok a suliba, még is néha éveknek éreztem ezt pár hetet.

Néhány sort olvastam a könyvemből. És mikor mondta hogy jó a hajam elmosolyodtam halványan. Örültem,hogy tetszik neki. Nemsokára megkérdezte,hogy minden rendben van e és mivel hirtelen jött csak olaszul válaszoltam.
-Certo, e tu?-kérdeztem mosolyogva majd megcsaptam a fejem egy kicsit el is szégyelltem magam mert olaszul beszéltem hozzá és lehet nem tud olaszul.
-Jaj ne haragudj. Persze. Na és veled?-kérdeztem már normálisan.
-Ahhj a fenébe Michelle-gondoltam magamban. Eléggé szarul jött ki ez az egész dolog
-Tényleg nagyon sajnálom, nem akartam olaszul. Csak olasz könyvet olvasok éppen és az maradt meg bennem-mondtam miközben ránéztem.

Tűnődve figyeltem a Törpöt. Végül mivel nem kínált hellyel, kistolgáltam magam, és leültrm mellé. Ő is tanult, én is tanultam, ez egy csodálatos barátság.

- Bocsi Törpike - emeltem fel vigyorogva a kezeimet megadóan.

- Nem érteni te mit mondani - vigyorogtan rá továbbra is. Nem beszéltrm idegen nyelvet, nem is vonzott.

Michie-n látszott, hogy zavarban van, meg idrges. Csak mosolyogva csóváltam meg a fejemet, hogy utána sunyin összeborzoljam a haját.

- Jah, minden oké - bólintottam. Ki nem mondott kérdésémre választ is kaptam. Olaszul makog itt nekem.

- Segáz csajszi - lapogattam meg a vállát, nem érdemes ezen izgunia.

Becsuktam a könyvet majd felcipzároztam a kabátom. Hát igen, megjött a kemény és elég hűvös őszt. Lényegében szerettem az őszi hónapokat kivéve akkor ha vacogni kellett a hűvös idő miatt.
Iszonyatosan jó érzés volt mikor ott volt velem. Mellette biztonságban éreztem magam és nem éreztem magam senkinek mellette. Úgy éreztem,hogy ő egyedül szeret még ebben a suliban.
-Egyébként eléggé hiányoztál és most visszagondolva az egészet iszonyatosan sajnálom a hisztit és remélem meg tudsz nekem bocsátani.-néztem rá az ártatlan bárány szemeimmel.
Nagyon nagyon sajnáltam,hogy pont vele szemben hisztiztem. Rájöttem,hogy ott mellette vacogok.
- Na Michelle neked is kivágott gatyát kell húznod ami amúgy még nem is meleg,annyira okos vagy.-gondoltam magamban. Ezen tűnődve nyújtóztam egyet. Álmos voltam még mindig-

Őszintén szólva nem tudtam a lányt hova tenni. Ismertem ezeket a pillantásokat, de nála nem lapult mögötte semmi rossz szándék, ami becsülendő.

Ugyanakkor az elmúlt időszak eléggé óvatossá tett ilyen szempontból. Nem nyíltam meg könnyedén az embereknek. Ez egyfelől munkakövetelmény is volt, másfelől meg remekül védett. Eddig...

Most, azonban akadályt láttam benne. De, továbbra sem tudtam, hogy lehetne ezt a témát felvezetni és elmondani.

- Te rohantál el - mutattam rá. Nem haragudtam rá, nem is nehezteltem, csupán magasról tojtam a hisztijére. Kapott pár napot, egy hetet... és lám. Újra cuki és normális.

Vágtam egy fintort, amikor megláttam, hogy kicsit reszket. Mert ugye miért is kellene rendesen felöltözni...

Lemondóan sóhajtottam, majd levettem a kabátomat és a vállára terítettem. mázli, hogy volt alatt egy pulcsi is. Így én se fogok megfázni, egy darabig biztosan.

-Jó tudom. Én kezdtem a hisztit amit tényleg iszonyatosan sajnálok.-mondtam majd sóhajtottam egyet.
Mikor rámterítette a kabátom akkor nem értettem miért tette
-Oli. Húzd vissza. Téli kabát van rajtam. Nem akarom,hogy megbetegedj de azért köszönöm. Nagyon kedves vagy és jó gesztus.-mondtam mosolyogva majd visszaadtam neki és miután felhúzta odabújtam hozzá pont úgy mint egy hete mikor chipset ettünk.
-Amúgy mesélj. Mi volt veled ebben a hétben?-kérdeztem mosolyogva miközben az arcára néztem. Tényleg érdekelt. Én csak lovaztam és versenyeztem de ezt majd az ő beszámolója után mondtam volna el. Reméltem,hogy elmeséli mi volt vele mert nagyon fontos volt már a srác. Olyan volt mintha már ezer meg egy éve ismertem volna.
Na igen versenyre visszatérve. Harmadik lettem ami eléggé megviselt mert iszonyatosan maximalista voltam. Büszke voltam Rubyra, ez természetes. De magamat utáltam,hogy csak harmadikak lettünk.

Elfojtottam egy sóhajt. Utána pedig berezgett a mobilom. Megint Lindy. Biztosan az...

Elfojtottam egy fintort. Nem akartam, hogy a Törp azt higgye neki szólt. Nem vele volt bajom, hanem a nyomorult életemmel.

- Oké, oké, Törpike, felejtsük el - hárítottam az újabb bocsánatkérési rohamát. Ez valami csajos dolog lehet.

- Nyugi, el vagyok. Nem leszek beteg. De te igen, ha továbbra is itt vacogsz mellettem - közöltem, és hiába adta vissza, visszaterítettem rá.

- Nem sok, otthoni balhék dögivel - vontam meg a vállamat. Mázli, hogy ez igaz volt. Nem kellett jobban és többet hazudnom, mint, ami muszáj. Sajnáltam, de nem tudtam mit tenni. Amanda a végén még találná, és akkor borulna a bili.

- Gyere Törpi, menjünk vissza a koliba - álltam fel, hogy visszainduljunk a szobánkba. Kezdett sötétedni, elbeszélgettük az időt. Arról nem is beszélve, hogy amint lement a nap, a levegő is érezhetően hűvösebb lett. A rezgő mobilomról már ne is ejtsünk szót.