Régi vízimalom

Fekete farmerrel és fekete rövidujjúval köszöntöm a napot, egy pléden elfekve olvasok a napfényben. Nagyon jó így és kényelmes is, jó meleg, hiszen a napot beszívja a meleg, melynek hála sokkal jobban, intenzívebben érzem a hőt, mellyel szerencsémre nem fázok. Szívem szerint aludnék, de nem szabad, hiszen nap közben van, amúgyis van nálam süti meg termoszban kávé és egy bögre is. Nyúlok a tálkába tett almakockákért, csak én és a természet, meg egy könyv. De rég is volt már ez, olyan jó és nyugodt, hallgatni a madarak csicsergését, a tücsköket, melyek amúgy mindig hangosak de csak este figyel fel rá az ember, élvezni a meleg szellőt. Kell egy kis D-vitamin fröccs így, a tél előtt. Persze, hamarosan felveszek egy pulcsit, de nem most. Most még élvezem a napot, a meleget. Pulcsiban amúgyis besülnék, amilyen szerencsém van.

Le kellene tennem a könyvet és összepakolni, bemenni és tanulni, vagy felnyergelni Sauvaget és csak vágtázni, hiszen ő is régen volt kint és szegénykének szüksége van egy kis énidőre, amit teljesen megértek. Ha már visszaszereztem, legyek már vele együtt. De akkor is, nekem is kell énidő, amely mostanában nem adatott meg, hiszen a suli és a lovak között még arra is kell időt szánjak hogy aludjak meg eljárjak foglalkozásra. Ajj, nem jó ez így hogy tudom hogy néz ki ruha nélkül, tapintanám, meg aza se jó hogy nem szeret, meg az se, hogy én igen. Nyaüvadt érzelmek, menjetek a francba.
Jé. Egy kis katica, na, ne mássz rá a könyvemre, hess, menj arrébb. Gyerünk, okos vagy te, menni fog, bízom benned. És erre hallok egy hangot.
- Mr. Morrison! Hogy-hogy itt? Mármint, természetesen bárhol lehet hiszen ez nem magán terület ám meglepett, hogy errefelé jár ön. Kuglófot? – Hülye vagyok, hülye, nagyon hülye. Nem így kell ezt. De láthatja, olvasok.

Látom a rosszalló pillantását, én se szólok semmit csak szemet forgatok és felnevetek. Ezek a csikók bírják a hideget, ha nem hoztam volna őket haza, egész télen kint lennének, ebbe nem gondolt bele? De á, hagyom, addig is csak szépen ismerkedik a fűvel a két drágaság, kikre vigyázz az anyjuk, aki legelészik. Meg most nézi Morri lovát, hogy okés, vagy nem okés. Hát na, féltő anyuka ő, igazi minta mama.
- Nem nagyon néztem ki magából, hogy errefele lovagol, uram – válaszolom mosolyogva, most már törökülésbe ülök. Nem akarom tudni, hogy hogy néz ki a hajam. Biztosan rosszul. Igen, látom hogy errefelé lovagol, mosolygok is válaszán, feltápászkodom és felállok.
- Pedig tök finom lett és egyedül nem vagyok képes megenni egy egészet. Továbbá van kávém is – teszem hozzá vigyorogva. Á, kicsit se vagyok közvetlen, kicsit se verném a fejemet a falba hogy nem így beszélünk egy felnőtt férfival aki a pszichológusunk. Miért is forgatja fel a világomat pillanatok alatt? Mondd, uram miért.
- Segíthetek benne? Van már tapasztalatom, nem vagyok hülye ehhez – megyek és lépek elé, húzom ki magam, közben felveszek egy pulcsit – meg nem is vagyok most beteg – teszem hozzá vigyorogva. Igen, baromi jól néz ki.

Azt hiszem, nem kellett volna ebbe a suliba mennem, lenne egy csomó másik nyugodtabb, egyszerűbb könnyebb és közelebb otthonhoz. Egyszerűbb lenne félévkor átmenni máshova.
- Egy ideje nem mentem az iskola határain kívülre – vágtam rá rögtön, egy amolyan ugye hogy milyen ügyes vagyok hangsúllyal. Tisztára mint egy kiskutya, komolyan mondom. Ne, ne nézd az ajkait, inkább nézd a lovát. Az egyszerűbb és jobb.
- Én nem is úgy értettem -  teljesen elhalkulok a végére és lépek egyet hátra lehorgasztott fejjel. Nem volt ebben semmi olyan, én tényleg csak felajánlottam, nem akarok semmi hátsószándékot a dolog mögé, és ő mégis. Mégis azt hiszi, hogy azért mondtam, azért ajánlottam föl. Hülye Dan! És hülye én hogy felajánlottam. Mindenki hülye.
- Rendben – nyugalom, nincs semmi baj. Kifújom a levegőt és rámosolygok. Ennyi, semmi több. Aztán valami megbök. Megfordulok, és felvont szemöldökkel nézek csikó1re. Igen, még nincs nevük.
- Mi az apróság, szeretnél valami harapnivalót? – túrok bele a sörényébe. Kis cukiság.

Csikó1
Csikó2

El kellene mennem a suliból, mindenkinek jobb lenne. Nem lenne itt az, aki képes volt egy csapat diákkal elhúzni hogy akkor ő most lovat keres, tudva azt hogy mindenki megsérülhet. Mindenkinek jobb lenne és nem kellene hülye érzelmekkel küszködnöm, azokkal, amelyek Morrison itt léte miatt jönnek elő. Sokkal egyszerűbb és jobb és könnyebb lenne nekem is, meg mindenki másnak is. Iszenem, miért nem teszem meg.
Ácsi, ez most mi? De, igenis történt, most meg nem történté akarja tenni ezt? Miért, talán elismeri hogy tévedett? Mert azt tette, kérem szépen. De legyen, tegyünk úgy ahogy a nagyságos úr akarja.
- Á, még nem kell, szeretnek kint lenni. Fura nekik a bezártság, megszokták hogy szabadon vannak – dünnyögöm halkan. Végszóra a mellettem lévő csikó elkezdte Whiskyt szagolgatni, hogy akkor most ő milyen paci is.
- Még próbálom kitalálni a nevüket – teszem hozzá, és a másik csikó is jön hozzánk, kis kíváncsi, egy bottal a szájában. Elveszem és eldobom, ő meg rohan utána. Felnevetek, tisztára mint egy kölyökkutya, főleg mikor túl fut és fékez le. Majd keresi és jön vissza. – mint látja, igazi kis energiabomba.

Istenem, most komolyan leálltam Morrisonnal trécselni? Nagyon nem kéne, hiszen nem ismerem annyira Whiskyt, hogy tudjam, be van oltva rendesen és egészséges paci, még csak az hiányzik nekem itt, hogy valamilyen betegséget terjesszen. Persze, biztos hogy nincsen ilyen, hiszen akkor nem engednék más lovakkal társulni.
Látszik a kölykökön, hogy már nagyon hiányzott nekik a szabad levegő, az, hogy nincsenek bezárva, ismerkednek a környezettel és játszanak. Ők eddig a szabadban éltek egy ménesben, sok különböző korú lóval együtt, boldogan és egészségesen, így természeten, hogy most nekiállnak a felesleges, felgyülemlett energiájukat levezetni. Legalább nem az anyjuk idegeire mennek.
Aztán megtörténik a baj. Első dolgom rohanni és arrébb húzni a csikót, majd gyorsan végignézni, nem-e esett baja. Jól van, nincs gond, az anyja rohan is, én meg beletúrok a sörényébe. Nincs gond, csak ijedtség. Oké, nyugalom, nem sérült meg egyik lovam se.
- A kurva isten bassza meg Morrison, nem bír vigyázni a lovára? Hol szerezte az engedélyét, a feketepiacon, bassza meg! – trappolok hozzá és hogy pontot tegyek az ire, fel is pofozom a férfit. Igen, megijedtem és nagyon dühös vagyok rá, mi a frászt képzel ez az idióta? Hogy ezt így kell csinálni?

Tudom, hogy nem kellett volna megütnöm a férfit, engedve ezzel a dühömnek, ám marha jól esett az, hogy végre, végre megtettem. Meglep, hogy nem védekezett, nem úgy mint legutóbb, amikor még kész volt vissza is támadni. Nahát, jó hatással van rá az iskola, úgy tűnik ő sokkal nyugodtabb lesz, jót tesz az idegrendszerének, még ha ő ezt észre se veszi.
A férfi nézi a lovát, vizsgálgatja, én meg megyek Sauvageért, akinek megfogom a kantárát. Sajnálom kicsim, megjelent a csúnya, gonosz Morrison, a mókának vége, mint mindig, ha az őotrombasága úgy dönt, kijön a barlangjából. Csak egyszer, csak egyszer hagyna végre békét nekem, csak egyszer ne futnék vele össze. Istenem, ez most komoly?
- Különben mi lesz, megmond az apukámnak, csak rajta, ja bocs nem tudja, mert halott – vetem oda flegmán neki, jelezvén, mennyire nem érdekel az, amit tesz. Ő kezdte, én csak az áldozat vagyok ebben. bosszúsan pakolom be a holmiaimat egy táskába, ennek az egésznek semmi, de semmi értelme. És még én azt hittem, hogy meg tudok változni, de nem. Most a lehetne, elszívnék egy szál cigit, vágyom rá, soha jobban nem vágytam még rá, vagy egy pohár vodkára. Szükségem van bármire, mi most eltereli a gondolatait é káros anyagot juttat a szervezetembe, kell nekem, mint testnek a kenyér, mint nádnak a víz.
telefonál, hát tegye, szíve joga, főleg, hogy a lova megsérült. Az én két csikóm bezzeg illedelmesen az anyjuk mögött van, há, ennyivel is jobbak. Figyelek, figyelek, felőlem kicsapathat, de a lovaim maradnak, ők az enyémek.
- Lovaimnak? Az én nevemen vannak, nem hiszem hogy olyan könnyen el lehetne őket venni – vágom rá és nézem a férfit – de hallgatom, tessék mondja – nyitott szemmel alszok addig is.

Nyomogassa csak azt a szart, majd egyszer össze talál találkozni egy kalapáccsal és rájön, hogy mennyire könnyen megsemmisíthető a kütyüje, mellyel most épp lefoglalja magát. Nem, nem vagyok ideges, cseppet sem akarok a fején szétverni egy tányért, meg ilyenek. Ugyan, Lefebvre normális kislány. Kivéve amikor épp elbassza a dolgokat annál, akitől függ az élete, de az lényegtelen. Nyugalom, max leszid az csőváz, bár szerintem eléggé dühös rám, de kit érdekel, el kéne húznom ebből az iskolából.
- És, meddig is vagyok kiskorú, uram? Akkor meg? – Igen, sajnos rám Franciaország törvényei érvényesek, nem ezen országé, mármint ami a nagykorúságot illeti, szóval ilyen szempontból baszhatja a másik. Kevesebb mint egy hónap a sweet 18-hoz, ez van, ezt kell szeretni. Kevesebb mint egy hónap és nagykorú leszek, legálisan ihatom le magamat a sárga földig, vehetek cigit és gumit. Igen, sokat számít, de ha lelépek és megyek másik suliba, akkor meg tök mindegy, nem igaz? Az lenne a legegyszerűbb.
- Értettem, zászlós tiszt – vágom magam haptákba és tisztelgek is hozzá. Igaz, ront az összképen a gúnyos vigyorom, de ez van bakker, kutyából nem lesz szalonna, én megpróbáltam. Megpróbáltam, isten látja lelkemet, nem ment, beletörődtem én ebbe. Hajba túrok, miért nem az orrát törtem be.
Mikor megérkezünk, biccentek az idősebb férfinek, majd lefagyok.
- Hogy mégis mi a fészkes francos fene folyik itt? Hogy valaki majd helyettem gondoskodik Sauvageről és a többiekről? Na azt már nem – és még szorosabban fogom a kantárt, nem adom át, nem adom ki a kezeim közül, én abba belehalnék.

Utálom őt, elegem van abból, hogy létezik, hogy emgint mindent tönkretesz, mintha csak joga lenne beleszólnia az életembe, a gondolataimba. Szívem szerint megint felképelném, nagyon megérdemelné azt az úr. De nem szabad, mert még jobban bedühödik, és ki tudja mit tesz, még a végén képes, fogja magát és megver. Azt meg ugye nem akarom, nem vagyok én mazochista csaj, hogy élvezzem a verést
- Jelenleg értékelhetetlen, pimasz és neveletlen – ismétlem el gúnyosan – maga meg egy ptsd-s, volt katona aki azt hiszi, hogy mindent jobban tud nálam – vágom rá rögtön. Ne nézzen engem hülyének, igenis tudok felelősségteljes lenni a kurva életbe is! Csak épp most felelősségteljesen megverném a fickót, érezze csak a törődést. Rühellem, megforgatnám egy tál mézbe és megetetném a csótányokal.
Oké, akkor most legyünk bátrak. Egy hét.
Megölelem még egyszer Sauvaget és a fülébe suttogok, minden jól lesz, szeretem őt. Nm lesz semmi baja, megígérem neki, ahogy azt is, hogy amint letelik az egy hét, rengeteg répával és almával fogok a bocsánatáért könyörögni. Mentségemre, nem akarom itt hagyni szegénykét, szeretem őt. Utána a csikóktól is elbúcsúzom, aztán Mr. Hamilton kezébe nyomom a kantárt.
- Kérem, vegye figyelembe, hogy még csak szokták a csikók a karámot – aztán elsötétülő tekintettel nézek Morrisonra. Most kikötözném és addig verném egy lovaglópálcával, míg lélegzik.
- Maga meg. remélem, őszintén remélem, hogy elbukik a küszöbben és elfertőződik a sebe – aztán nekiállok franciául jelnyelven jelelni, hogy bassza meg őt az atyaúristen is, hogy szakadjon rá a ház, hogy egyen romlott csigát szülinapján, hogy soha többet ne kelljen fel az ébresztő óráját. Utána fogom magamat és elfutok, be a kollégiumba, be a szobámba, hogy zokogva boruljak a párnámra. Már most hiányoznak ők.

//köszöntem a játékot :3