Ami a szívén az a száján, titkot tud tartani viszont, ha valakivel beszél, akkor az őszintét mondja mindig, még talán egy kivétellel amikor is abban az esetben füllent ha a másik félt nem akarja megbántani. Nagyon akaratos szokott lenni és nehezen lehet megváltoztatni egy nézőpontját. Kevesen tudják megcsinálni. Szeret ismerkedni, nagyon optimistán áll mindenkihez, sohasem a rosszat látja meg egy emberben. Ha valaki viszont olyan dolgot tesz vele, vagy az egyik emberrel, akit közel engedett magához, akkor azt talán meg is tudná ölni.
Megjelenés:
Egyik szeme skarlát vörös, a másik szeme szürke. Nem is véletlenül, hiszen arra a szemére vak. A vörös szeme, pedig egy kémiai hatás miatt lett vörös, örök életére. Teste ki van dolgozva egy szinten, viszont nem nagyon észrevehető. Haja is vöröses lett szinten skarlát árnyalatban de nem annyira erősen mint a szeme, valamint szereti megnöveszteni. Nagyjából most a háta közepéig ér. Ruházata eléggé változatos, viszont álltalában farmer van rajta felső pedig egy mediaval stílusú póló, vagy ingek szoktak lenni. Mindig rajta szokott lenni egy karkötő, amit még édesanyjától kapott. Testén még egy heg van, pontosabban a bal karján néhány vágásból származó heg.
Előtörténet:
Sokat sajnos nem tud a múltjáról. Amit tud, azt is a nevelőkből húzta ki. Egy árvaházban nevelkedett, valahol Montánában. A városra már nem emlékszik. Az árvaház nem volt jó hírű, inkább hírhedt volt, mint híres. A gyerekek, aki ott éltek, nem igazán voltak könnyen kezelhetőek. Neveletlenek, rosszak és makacsak voltak. A nevelők ezért szigorú napirendet tartottak és még szigorúbban büntették a szabályszegőket. Sok barátja nem volt, magának való volt mindig is. Kezdetben a kinézete, a vörös haja miatt, közösítették ki. Utána pedig a verekedés következtében. A verekedés. Kiskorában történt, olyan 5-6 éves lehetett. Pontosan nem lehet tudni, a nevelők csak tippelték a korát, mikor megtalálták. Tehát, kiskorában verekedésbe keveredett néhány nagyobb fiúval az árvaház mosodájában. Régi mosószerek, takarítószerekkel volt a helyiség tele, a polcok roskadoztak. Mikor nekilökték, a polc megingott, s az ugyan nem dőlt le, a rajtalévő szerek kiborultak, és ráömlöttek. Hiába mosták le, hiába rohantak vele orvoshoz, nem lehetett rajta segíteni. A baleset örökre megváltoztatta az életét. Bár szerencsére heg és ilyesmi nem maradt az arcán, a testén, de félszemére megvakult. Véglegesen, nem átmeneti, és nem menthető. A másik szeme ugyan megmenekült, de vörös lett az írisze. Ezt az orvosok a gázokkal, gőzökkel magyarázták. Valójában ők sem tudták a magyarázatot, hogy egyik szeme miért, de a másik miért nem. Shin elfogadta. Nem volt más választása. Hiába tagadta, őrjöngött, alkudozott, végül kénytelen volt beletörődni. Ebből kifolyólag már nem kellett a szülőknek. A nevelők nyakán maradtak, akik ettől egy cseppet sem voltak boldogok. Igyekeztek minden gyereknek hamar örökbefogadót találni, hiszen ők nem kedvelték ezt a munkát. Muszájból dolgoztak, és az ebből adódó feszültséget gyakran a gyerekeken vezették le. Shin azonban erős maradt. A zaklatás, a nem kellés érzése ellenére nem tört meg. Élt benne a remény, hogy egyszer valakinek úgy is kelleni fog. Hamar megmutatkozott a gépek és a szerelés iránti vágya, s nem mellesleg a tehetsége is. Ugyanakkor a harcművészetek terén sem maradt lenne. Szabadidejét csak ezeknek szentelte, a tanulás az másodlagos volt. Ímmel-ámmal bukdácsolt, elvégezte az osztályt, de nem volt nagyon sikeres a tanulás terén. A nevelők úgy döntöttek, hogy jobb ha máshol rontja a levegőt, és más elől eszi meg az ételt. Így némi közben járás, némi protekció árán sikerült a végzős diákok közé benyomni Shint, teljes ösztöndíjjal. Ugyan távol esett mindentől, amit szeretett. De pozitívan állt hozzá. Élt benne a remény, hogy itt talán más lesz. És megmutathatja a világnak, hogy ki is ő valójában.
Név:
-
Kor:
-
Nem:
-
Fajta:
-
Sportág:
-
Kinézet:
-
Viselkedés:
-
Különleges ismertető jegye:
-
Igazgató Admin
Hozzászólások száma : 171 Beiratkozás dátuma : 2019. Jun. 15.
Köszöntjük az iskolánkban! Örülünk, hogy intézményünket választotta. Örömmel értesítjük, hogy a bírálat SIKERES volt. Az adatlap, a kifejtős részek megfelelőek, kellően kifejtettek.