Chorinthia Blackflame

NÉV: Chorinthia Blackflame
SZÜL. HELY: New York, USA
SZÜL. IDŐ: 2000. december 5.
KOR: 19
NEM: Nő
STÁTUSZ: Diák
ÉVFOLYAM: 12. évfolyam

Alapvetően optimista embernek tartom magam. Tipikusan az a fajta ember vagyok, aki mindig a derűs oldalt látja. De leszögezném, hogy nem vagyok naiv! Ohó... az biztosan nem. Sajnos ismerem az élet árnyoldalát is. De ennek ellenére képes vagyok mindenbe a jót látni.
Azonban nem tanácsolom, hogy az utamba állj. Meg tudom magam védeni, csak úgy szólok. És mintegy mellékesen... lyukat beszélek a hasadba.
Hmm... mi is van még? Ó, igen. Kávé függő vagyok. A reggeli első kávé előtt csitt, nem beszél, elfelejti, hogy létezek.

Általában nincsenek nagy elvárásaim ruházkodás terén, szeretem a testhez álló, mozgásban nem zavaró göncöket. Szeretem viszont időnként teleaggatni magam nyakláncokkal, fülbevalókkal, hajcsatokkal stb. De ez hangulatfüggő. Hajam sötét barna, szinte már fekete. Nagyon sötét, csak napfénynél látszódik, hogy inkább barna, mint fekete. Szemem smaragdzöld. Csupán egy tetoválásom van: hátul a derekam alján, ami nonfiguratív. Kinézetem miatt, nagyon kapós vagyok a fiúk körében, párat kénytelen voltam saját kezűleg ivartalanítani (majdnem, de azért eléggé fájt nekik.) Kedvelem a sötét, borongós színeket. Úgy általában ennyi.

Egy olyan világba születettem, ahol a bűn volt az úr. Életem első percétől kezdve ezt kellett tapasztalnom. Még anyám a kezébe se tudott venni, már átitatta a világomat a fegyver és a bűnözés. Hogy mit vétettem a sors ellen? Semmit. Mondhatni rossz helyre születtem. Apám Saverio Cierrano, az olasz maffia feje. Ez hamar rányomta a bélyeget az egész életemre. Anyámat sose ismertem. Meghalt. No, nem azért, mert megszült, hanem mert egy másik, kisebb maffia úgy gondolta elvágja a Cierrano vérvonalat. Anyám meghalt, én túléltem, apám... nos kicsontozta a tagot és az egész maffiát. Hamar eltűntek a köztudatból.
Én valahogy más voltam. Nem illettem bele ebbe a világba. Nem érdekelt a gyilkolás, a vallatás... Apám mindig azt válaszolta: - Semmi gond. Anyád lánya vagy.
Ezzel mind a ketten letudtuk a dolgot. Ennek ellenére lőni ugyanúgy megtanultam, verekedni is, valamint néhány egyszerűbb mérget felismerni és az ellenszerüket elkészíteni. A túlélésem érdekében muszáj volt. Ha akartam, ha nem, hiszen én voltam Kylie Cierrano, a Cierrano-maffia trónörököse. Egy egész alvilági birodalom várományosa voltam, és ehhez tanulnom kellett. Nem csak a suliba, hanem otthon is, amit elvárt tőlem az apám. Ám hiába, vérszomjam sose volt. Nem vágytam bosszúra, nem dobogott fekete szív a mellkasomba, hogy azt mondjam gonosz vagyok.
A napot sose felejtem el, amikor megismertem. Lycoris. Mintha tükörbe néztem volna. Első pillantásra megkedveltem. Kiderült ez az első pillantásra szimpátia kölcsönös volt. Faenzában kezdtem el a középiskolát, ő is. Bár apának kellett egy kicsit dolgoznia a vezetőségen, de egy osztályba kerültünk... Igaz, azt a percet szerintem az iskola azóta mélyen megbánta. Vadabb volt, mint én. Rendszerint ő rombolt én takarítottam utána. De megvédtük egymást. Kivirultunk, nem voltunk visszahúzódóak.
Elbűvölte az életem, fura módon apámat is elbűvölte az "összeguberált" leányzó. Az évek alatt többet volt nálunk, mint otthon.
Fontos megemlítenem Heathert. Ő volt a harmadik, de vele sose voltam olyan jóban, mint Lyco-val. Valahogy nem találtuk meg az összhangot, végig úgy éreztem, hogy csak belepofátlankodott a barátságunkba. Talán itt kezdett el lőzör mutatkozni a Cierrano vér. Nem vallom magam kegyetlen alaknak, de az egyetem elkezdése után nem egyszer kívántam Heather halálát. Zavart, irritált, pedig keveset találkoztunk. Hárman voltunk, három különböző szakon, de még is egyedül éreztem magam. Lyco lovagolt, kevés ideje volt - egészen addig, míg be nem mutattam Angelonak. Utána megint nálunk hesszelt. Ekkoriban fogadta örökbe apám. Benne meg volt az a vadság, ami belőlem hiányzott. Legalábbis úgy hittük.
Rossz barátnő, testvér voltam. Hagytam, hogy egyedül induljon a plázából haza. Ránézni az öccsére. Nem kellett volna. Eltűnt. 12 órával később már tomboltam. Az eltűnését követő 25. órában már a bosszút terveztem. Az a gyilkos fény, ami a szemembe költözött mindenkit megrémített. Apámat büszkeséggel töltötte el. A 36. órában meg volt Lyco nyoma. A 40. órában én vezettem a rajtaütést.
Sose felejtem el, amikor berúgtam a régi pajta ajtaját. Lyco érdekelt, senki más. Az elkövető elmenekült. Lyco megmenekült. Sírtam a megkönnyebbüléstől és a dühtől. A majdnem két nap... nyomot hagyott rajta.
Végül onnan érkezett a segítség, amire egyikünk se számított. A Bianchi család kereste meg apámat, hogy Amerikában meghalt a lányuk. Állítólag öngyilkosság. Nem hitték el. Így apám kitalálta, hogy menjünk oda. Én nyomozok, Lyco meg gyógyul.
Egy problémám volt csak. Álnév, álpapírok, ál... minden. Na meg egy ló. Merthogy lovasiskola. Marha jó. Ugye?

Angel
9 éves
Herélt
Andalúz
Dijlovaglás
Őszintén? Nagy. Nekem túl nagy. És gyönyörű szép fehér. Egyszerűen imádom, de csak távolról. És ez nekem bőven elég.
Gondolom nagyon kedves lehet, de egy almát sem merek odaadni neki. Tehát erről nincsenek pontos információim.
Quadrelli-ló