Társalgó

Na jó, ez már kezd nekem egy kicsit sok lenni. Sophie, azaz Lyco... kissé túl dramatizálja a dolgot. De abban igaza van, hogy egy pofon ide, vagy oda... nem old meg semmit. Másrészről viszont engem is meglehet érteni. Ezt a dolgot nem lehetett szebben tálalni. Egyenlőre, semmi kedvem meghalni, de nagyon úgy fest, hogy csak ez az egyetlen dolog lenne képes vigaszt nyújtani a kisasszony számára.
- Alku? - Kérdem váratlanul.
- Igazad van, elismerem a pofon nem hoz rendbe semmit. A dicséretemmel pedig kitörölheted azt a szép kis popód. Természetesen, nem tudom, hogy mit éltél át, lévén a lókuki másik oldalán még nem álltam. Vagyok, amilyen vagyok, de most valahogy úgy érzem, hogy találtam valamit, ami  olyannyira leköt, hogy még a gyilkolásról is letudnék szokni érte. Ez a tanítás. Gondolom, úgy sem hiszed el nekem, de tudod mit? Kössünk alkut! Ezt a tanévet végigtanítom. Nem ölök meg senkit, jó tanár leszek, a legjobb! Év végén pedig... Önként felajánlom magam. Azt tehetsz velem, amit csak akarsz. Lelősz, összevagdosol, megfojtasz, megmérgezel, bánom is én.  Ezt a fantáziádra bízom. A szavamat adom. Nem hiszel nekem, igaz? Rendben, akkor... - A szobában levő üvegasztalhoz megyek, s egyetlen rúgással összetöröm. A pólómtól megszabadulok, felveszek egy nagyobb, s egyben élesebb szilánkot, majd a húsomba mártom. Egy hasonló jelet karcolok az oldalamba, mint amit annak idején Lycoris-nak is tettem. Hűha, ez bizony piszkosul fáj, fogaimat összeszorítom, s a düh által keltett adrenalinra hagyatkozom.  Jobb, mint az érzéstelenítő. Munkám végeztével, a véres szilánkot a földre dobom és lihegve, Sophie-ra meredek.
- Bassza meg, ez tényleg kurvára fájdalmas. - Fakadok ki, majd a falnak dőlök. Mégis mi a frászt művelek én?

Igaza van, hülye vagyok. Egy kicsit túlkapás volt ez a részemről. De valahogy bizonyítani akartam... Szentséges ég, ez vérzik! Nem áll el! Teljesen hozzászoktam a vér látványához, de nem a sajátoméhoz! Nyugalom Aiden, koncentrálj.
- Igazad van, nem ez volt a legokosabb dolog, amit életem során csináltam, de... úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Örülök... örülök, hogy hiszel nekem. Nem szolgáltam rá a bizalmadra, ez is csak a nagyvonalúságodat tükrözi. Az ajtó miatt pedig, ne aggódj. Nem állok hadilábon a bezárt ajtókkal... - Mondom, majd odasétálok a szóban forgó objektumhoz. Megfogom a kilincset, majd egy erőteljes lökéssel betöröm. Aiden vs ajtók, 2-0.
- A picsába! - Szisszenek fel a fájdalomtól, ami az oldalamba hasít a hirtelen mozdulattól.
- Jól vagyok, ne aggódj! Ez csak egy apróság... mellesleg, ne felejtsünk el szólni a gondnoknak, hogy cserélje le a zárat... - Állok elő az ötletemmel, majd elindulok Sophie szobája felé.

- VÉGE -

Michelle


Szinte hihetetlen, hogy egy hét telt  el az ideérkezésem óta. Legalább már nem tévedtem el, és ez leginkább Michellenek volt köszönhető. A leányzó állandóan kísérgetett. Bár volt mikor zavaró volt, de ettől függetlenül elvoltam vele. Aranyos csajszi volt, egy hét alatt meg tudta magát annyira kedveltetni magát velem, hogy néha azon kapom magam, hogy úgy gondolok rá, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Hihetetlen, hogy csak egy hét telt el.
A társalgóban az egyik fotelba ültem le, miközben előttem a matek könyvem és füzetem feküdt. Nem voltam hülye matekból, de a házit nem akartam tovább húzni. Inkább lustának tudtam volna magam nevezni.
Kellett volna magammal hoznom valami rágni valót, mert így eléggé unalmas volt, ahogy oldottam meg a feladatokat. Végül nem egészen fél óra alatt sikerült megcsinálnom. Oké, tényleg jó vagyok. És az a legmegdöbbentőbb, hogy itt még szeretek is tanulni. A délutánom szabad, nem kell próbákra meg mindenfelé járni. Teljesen más ez az élet, mint az előző.
Felsóhajtottam és hátradőltem a fotelba. Végül elővettem a telefonomat és bejelentkeztem a facebookra. Lindy szokás szerint elárasztotta az üzenőfalát, meg az instáját. Próbálja magára felhívni a figyelmet. Nagy kár, én már nem vagyok, szóval így jár a ribanc.
Hangosan nevettem fel, ahogy egy komment én szánalmasnak nevezte a szelfijét, egy életnagyságú kartonfigurával, ami olyan volt mint én.
- Szánalmas - motyogtam én is vidoran, majd kiléptem, és eltettem a telefont. Szóval az élet zajlik, megy nélkülem is tovább.

A kedvenc dalomat fütyülve léptem be a társalgóba. Természetesen volt a kezemben egy csomagnyi a kedvenc chipsemből.
Mosolyogva mentem Oli mögé és a szokásunkhoz híven összekócoltam a haját majd leültem mellé.
-Na halihó.-mondtam neki mosolyogva majd kinyitottam a chipsem. Felé nyújtottam a zacskót majd vártam,hogy vegyen belőle. A matek könyvére és a füzetére néztem. Házit írt vagy fog írni.Ez jót jelent. Legalább nem hanyag mint pár fiú akit eddig ismertem. Nem igazán tudtam felhozni más témát és mivel előtte való nap nem találkoztam vele ezért a a versenyt vetettem fel témaként.
-Képzeld el. Annyira jó volt a verseny. És nem csak azért mert nyertünk hanem úgy alapból is. Na és te mit csináltál tegnap? Ha már nem voltál velem a versenyen.-mondtam de a végét már elég szomorkásan hiszen azt beszéltük,hogy jön velem de végül nem jött.

A hangokat hallva felkapta a fejemet, ám mielőtt jobban körbe nézhettem volna, hogy ki is jön, már meg is kaptam a választ. Michelle. Ezt onnan tudtam, hogy összekócolta a remekül belőtt sérómat.
- Helló csajszi - köszöntem rá mosolyogva, miközben fél kézzel helyre igazítottam a fejemet, izé a hajamat. Elvettem egy falatot a chipsből. Miközben azt rágcsáltam, addig elpakoltam a cuccaimat, hogy ne zavarjanak.
- Már megírtam - feleltem a fel nem tett kérdésére. A kérdő pillantása mindent elárult, amikor a tancuccokra néztem.
- Óhogyaza... - velőset káromkodtam, és bocsánatkérő pillantást vetettem rá. Bazd meg Oliver, egy igazi tuskó vagy, feddtem meg magam gondolatban.
- Ne haragudj csajszi - mondtam neki bűnbánó fejjel. - Teljesen kiment a fejemből - mondtam neki szomorúan. Igaz volt. Teljesen elfelejtettem, hogy neki tegnap volt egy versenye. A francban, de hülye vagyok. Istenem... a memóriám olyan mint egy ementáli sajté. Vagy szűrőé.
- Na mesélj, részleteket várok. Azon kívül, hogy megnyerted, amiben nem kételkedtem - mosolyogtam rá. Majd később viszek neki csokit. Elvégre minden lány szereti a csokit.

-Ujjuj. A részletek.-mondtam mosolyogva miközben ettem egy szirom chipset
-Hát igazából,addig-addig vártunk rád Rubyval,hogy majdnem elkéstünk a versenyről. Aztán mikorra már mi jöttünk tökéletesen be is edzettünk és Ruby végig téged keresett valószínűleg.-mondtam majd letettem az asztalra a zacskót és összekötöttem a hajam.
-Aztán annyira büszke voltam Rubyra mert annyira tökéletesen csinálta végig az egészet,hogy minden zsűri tagtól 10 pontot kaptunk. És ugye 40 pont volt az összes mi meg megkaptuk az összeset. Aztán volt egy komplikáltabb pálya és arra is beedzettünk és mi voltunk akkor az utolsóak. Emiatt iszonyatosan izgulni kezdtem mint amikor felelnem kéne az órán. Viszont ott is megszereztük hála istennek a 40 pontot és senkinek nem lett 80 pontja így elsők lettünk. Csak iszonyúan fura volt,hogy te nem voltál ott és miután megkaptam a díjat már sírtam mert iszonyatosan azt éreztem,hogy nem volt fontos neked a versenyem és ezért nem jöttél el. Viszont meg van CD-n és visszanézheted ha esetleg azt lenne kedved megnézni.-mondtam miközben sóhajtottam egyet. Elkezdtem könnyezni amit nem akartam de megtörtént ezért felálltam és hátat fordítva nagy levegőket kezdtem venni miközben a könnyeimet töröltem le. Azért is szomorú voltam még mert nem jött el meg boldogság miatt is sírtam mert iszonyú büszke voltam a pacimra.
Mikor megláttam egy teljes alakos tükröt belenéztem és úgy végignéztem magamon.
-Nem Michelle ez nem te vagy. Nem sírhatsz hülyeségek miatt és mert nem jött el Oliver. Biztosan fontosabb dolga akadt mint te. Értsd meg.-gondoltam magamba majd sóhajtottam egy nagyot. A ruhámat néztem. Nem tetszettem magamnak. Lementem egy fekete mamuszba és egy kheki színű nadrágba illetve a pólóm pedig egy fehér cicás póló volt.
-Jézusom Michelle.. Hogy a fenébe jöhetsz le ilyen rondán?-kérdeztem elég hangosan. Tudtam,hogy ez a kérdésem rohadtul nem fog tetszeni Olinak. Nem szerette ha alábecsültem magam. Olyankor mindig a homlokomra adott egy puszit.

Várakozóan néztem rá. Érdekelt a versenye beszámolója, hiszen én, mint reininges teljesen más körökben mozgok, és nem értek hozzá.
Figyelmesen hallgattam, miközben bőszen küzdöttem a lelkiismeret-furdalás furcsa érzésével. Oké, tényleg elszúrtam. Elfelejtettem. Pedig megígértem neki. Mit is csináltam tegnap...? Fene se tudja. Ja igen, maratoni veszekedésem volt Amandával. Aztán kikapcsoltam mindent és inkább aludtam. Szóval ez az oka, ami miatt nem kísértem el a Törpikét a versenyére.
- Tényleg nagyon sajnálom - kértem, újból bocsánatot a lánytól. - Khm... magánjellegű gondjaim voltak. - Zavartan felsóhajtottam, majd Michellere néztem. - Sajnos, nem tudom bővebben kifejteni, ne vedd magadra. Nem ellened szól, de meg van az oka, amiért ebbe  suliba járok. Ezt, sajna nem mondhatom el - álltam fel és ültem át mellé. Magamhoz öleltem és összekócoltam a haját.
- Ez járt neked, Törpikém - kacsintottam rá, és cseppet sem menően, vagy felnőttesen kinyújtottam rá a nyelvemet. Oké, csak 17 leszek, ez még belefér.
- Fontos volt. Te is fontos vagy. Nem direkt hagytam ki - öleltem újra magamhoz, és óvatosan letöröltem volna a könnyeit, ha engedte volna. De nem. Felpattant és hátat fordított. Nők...
Megcsóváltam a fejemet és utána sétáltam. csak lazán. Hátulról öleltem magamhoz, és a fejemet a fejére tettem.
- Buta vagy, ha azt hiszed, te vagy az oka, hogy nem mentem el - mondtam, miközben a tükörből figyeltem a kettősünket.
- És nem kell mindig topmodellnek lenned. Így vagy jó, ahogy vagy - tettem még hozzá. - Az se zavarna, ha szalma lenne a hajadban - pusziltam meg a feje búbját.

Szipogva bújtam oda hozzá amikor odajött mögém és sóhajtottam egyet.
-Hidd el. Elég sokszor van a hajamba szalmaszál.. És akkor is azt mondom magamnak,hogy micsoda ronda vagyok. Soha nem fog tudni senki rávenni,hogy szép vagyok vagy sem. Én valahogy mindig csúnyának látom magam. -mondtam majd sóhajtottam egyet.
Vele szembe fordultam majd felnéztem a szemeibe.
-Tudod.. Nekem benne van a genetikában,hogy nincs magabiztosságom.-mondtam majd sóhajtottam egyet.
-Egyébként.. nekem bármit elmondhatsz. Senkinek nem adnám tovább soha.-mondtam komolyan és nem mozdultam sehová. Mindennél jobban azt akartam,hogy megbízzon bennem és,hogy mindent el tudjon mondani nekem.
-De ha nem akarod elmondani akkor nem kell. Csak szeretném,hogy megtudj bennem bízni. De ha nem nem. Nem erőltetek rád semmit.-mondtam majd odamentem a kanapéhoz majd ráültem a lábamra majd enni kezdtem a chipsem. Mikor szomorú voltam mindig ettem. De jó volt. Hiszen nem látszott meg rajtam,hogy bármennyi plusz kilo is lenne rajtam.

Tessék. Meg van a férfiak gyenge pontja. Adj egy nőt a képlethez, aki sír és mind meg vagyunk lőve. Én legalábbis. Nem tudtam mit kezdeni a szipogó Törpömmel. Kezdtem kicsit sokknak érezni a dolgokat. De nem akartam csak így itt hagyni.
- Khm... - köszörültem meg a torkomat. - Tudod, Törpike, férfiból vagyok. A síró nőkkel nem tudok mit kezdeni - paskoltam meg lágyan a vállát, meglehetősen sután. Nálam ez a vigasztalás.
- Egy hét, Michelle. Imádlak, meg minden, de akkor is egy hét. Valamint erről jobb ha nem beszélek. Leginkább miattad, érted. A védelmedben - mondtam neki mosolyogva, de komolyan. Tényleg. Lenne belőle cirkusz, ha Amanda megneszelné Michie létezését. Ohó... olyan nagy balhé lenne, hogy csak na. ezt pedig nem szeretném. Leginkább a lány érdekében.
- Na de, egy kicsit vidámabb téma. Megnézzük a versenyed?

-Oké. Egy hét.. -mondtam és mivel én iszonyatosan hamar felkaptam a vizet ezért elindultam fel a szobámba és még jobban sírni kezdtem. Sejtéseim szerint kopogni fog az ajtón. De jelenleg nem érdekelt. Nekem ahogy mondta,hogy egy hét az esett le,hogy rohadtul nem számított neki. Viszont eldöntöttem. Legközelebb csak akkor fogok vele beszélgetni amikor ő jön oda hozzám és kezd el velem beszélgetni. Illetve innentől kezdve kísérgetni sem akartam úgy őszintén SEHOVA. Oké. Iszonyatosan jó fej srác. De akkor is. Nem értettem őt. Először azt mondja,hogy fontos vagyok meg a versenyem is a másik pillanatban meg már titkolózik. Titkolózzon csak de ne felém mert ki nem állhatom.



VÉGE