Orvosi szoba

Reggel, mikor felkelek, a fejem szörnyen hasogat. Nem emlékszem sok mindenre tegnap estéről. Lehet, hogy egy kicsit tényleg túl sokat ittam? A motorom! Kipattanok az ágyból és az ablakhoz rohanok, ahol tökéletes rálátásom van fémparipámra. Ott van a helyén, épen és sértetlenül. Szóval hazavezettem, mi? Na nem mintha ez lett volna a legveszélyesebb dolog, amit életem során csináltam. De várjunk csak... mi ez a furcsa, kellemetlen, lüktető érzés? Felhúzom a pólómat és megpillantom a minap alkotott művemet. A seb szélei csúnyán vörösek és fáj, mint a rosseb. Nagyon jó, ez is Sophie hibája, amiért nem kezelte le. Na meg persze az enyém, hogy szartam rá. De inkább az övé... Ah, ez valami elviselhetetlen, szar érzés. Minden egyes mozdulatom során fájdalom nyilall az oldalamba. Nincs mese, ezzel el kell mennem az orvoshoz. De előbb... lezuhanyzok, fogat mosok és felveszek valami kulturált ruhát, mert ami most rajtam van... bűzlik a pia szagtól.

Ahogy várható volt, mind a tusolás, mind az öltözködés egy kész tortúra volt a számomra, nem lesz ez így jó. Remélem az iskola vezetősége nem a megfelelően képzett orvosokon spórolt. Miután elkészültem, világfájdalommal az arcomon, bicegve indulok el az orvosi szoba felé, amely szerencsére itt van az épületen belül. Mivel még nem jártam ott, ezért egy kis időbe telik megtalálni a helyiséget. Bekopogok, de a "szabad" választ nem várom meg. Benyitok és egy laza mozdulattal becsapom magam mögött az ajtót. Önkiszolgáló ember lévén odabicegek az egyik székhez és ledobom magam. Ekkor veszem csak észre a tündéri teremtést, akivel jelenleg is egy levegőt szívok. Egy másodperces, halvány mosolyt azért megejtek, többre nem futja a fájdalom miatt.
- Hé, kisasszony... lenne kedves és felvilágosítana, hogy merre kóricál az illetékes személy, aki reményeim szerint véget vet a szenvedéseimnek? - Kérdem a fájdalomtól sziszegve. Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg Ő az, akit keresek.

Ma enyém volt a Kollégiumi szárny munkálata. Szerencsére nem volt túl sok betegünk. Egy pár gyomor ideg miatt rosszul lett tanuló, menstruációs görcsök, sebkötözés, de szerencsére semmi komoly. Orvosváltás lévén, magamra maradtam az üres szobában. Elpakoltam az eszközöket, lefertőtlenítettem a kezelő ágyat. Dokumentáltam mindent, ami esetleg elmaradt. Felírtam az elfogyasztott kötszereket, gyógyszereket. Lecseréltem a véres felső ruhámat, egy kellemes színű-természetesen kék árnyalatú tunikát. A fehér farmeromat meghagytam. Ezek után már csak a teavizemet kellett felforralni, és minden teljesen tökéletesen rendben volt. Még fel is söpörtem és ki is szellőztettem. Igazán nem lehet panasz a szobára, még csak az a szokványos korház szag sem volt. Kellemesen elhelyezkedtem az egyik gép előtti széken és neki láttam a rózsateámnak. A legszerencsésebb, aki most bejön, kellemes rózsaillatra léphet be. Megnyugtató és kellemes hangulatomat egy idegen zavarta meg. Nyilván tanár, így automatikusan azért a mappáért nyúltam. -Üdvözlöm. Rosalie Bell. Jelenleg egy orvos sincs a közelben. Miben segíthetek, Mr...?- Emeltem fel jobb szemöldököm, hogy tudjam még is kit fújt felém a szél. -És mi a panasza? – Talán ez most fontosabb kérdés.

- Hunt, Aiden Hunt, de ez most mit számít? Majd később adok autogramot, most viszont, ezzel kellene kezdeni valamit. - Felhúzom a pólót az oldalamon és megmutatom a sebet a nővérkének. Meglepődnék, ha nem tenné szóvá... lévén ez nem egy átlagos, mindennapi sérülés. Egy durván 20 centis, rohadt éles üvegszilánkkal tetováltam ki magam. Ha ezt elmondanám... kapásból diliházba záratna, szóval valami hétköznapibb, hihetőbb magyarázatra van szükségem.
- Elestem. - Jelentem ki szemrebbenés nélkül. Igen, ez jó! Elesni bárki eleshet, nem? Már csak arra kel magyarázatot adnom, hogy miért van... konkrét formája a sebnek.
- Egy üvegasztalra. És nézze csak! Amikor kikászálódtam a szilánkok közül, ez a minta volt az oldalamon! Hát nem fantasztikus, hogy milyen véletlenek vannak? - Mondom színlelt meglepődéssel. Kizárt, hogy ezt beveszi, de talán ennyiben hagyja a dolgot és nem kérdezősködik tovább. Nem tudom, hogy mennyire jártas ezekben, de nyilván arra is rájön, hogy ez nem egy friss sérülés. Megfogja kérdezni, hogy miért nem jöttem hamarabb? Vagy miért nem láttam el magam? Semmi kedvem magyarázkodni.
- Csak kenje be valami csodakrémmel és már itt sem vagyok! Semmi szükség orvosra... elvégre, ez csak egy katona... auch, dolog! - Hihetetlen, már beszéd közben is belenyilall a fájdalom. Ha vallásos ember lennék, akkor egyrészt tudnám, hogy pokolra kerülök, másrészt imádkoznék a jó Istenhez, nehogy felbőszítsen ez a nőszemély, mert most nem tudnék uralkodni magamon.

Felvontam a szemöldököm és fapofával végig mértem az előttem álló, pontosabban ülő férfit. Nem vagyok ostoba, de kezdem úgy érezni, hogy a férfi palira vesz. Az a munkám, hogy elássam a sérüléseit, és csak utána tudjam meg vagy közben, mit is csinált. -Az asztalra.- Mutattam rá, majd a vizsgálóasztalra ezek után a kötöző kocsihoz léptem és odatoltam az ágyhoz.- Felsőt le.- Utasítottam és kesztyűt húztam, majd maszkot. Közelhajoltam a sebhez, és megvizsgáltam. Először persze óvatosan, megnéztem a széleit, a bőrt körülötte, és minden gond nélkül erősen megnyomta. Csak hogy fájjon. -Nem vagyok ostoba, Mr. Hunt. Ez messze van, egy eséstől. -Pillantottam fel rá, és a jódért nyúlok. – Jódra allergiás?- Amennyiben igen, előveszem az Octanisept-et, ha nem akkor előveszek egy steril csipeszt, bucit és meglocsolom jóddal. Ezek után nekilátok a seb széleinek tisztításához.
-Ha fáj, szóljon. Amennyiben mély a sebe összevarrom vagy össze is kapcsozhatom. Melyiket szeretné?- Pillantok fel rá, majd bucit cserélek és folytatom a műveletemet.
-Tetanuszt is fog kapni, remélem, megérti. És mivel nem állat támadta meg, a veszettség ellenit megúszta. Az injekciót derékba kapja. Ha végeztünk, hasra fordul, nadrágot le és nem fog fájni. Katonadolog lesz, ígérem. – Mosolyogtam kedvesen már amennyire ez látszódott a maszkon át. Ha más nem a szemem mosolyog.
Kitisztítottam a sebet és megvizsgáltam. Nem vészes. Volt már ennél csúnyább is. – Van, amit érdemes lenne egy kicsit varrni, de nem olyan vészes. Ha időben érkezett volna, mondjuk a seb keletkezésekor, akkor megoldhattuk volna, hogy ne legyen heg. De most nem tudom megígérni.- Ránéztem az órára és felsóhajtottam. Nyílván megint egyedül lesz az éjszakás, és az orvos csak telefonra fog jönni. Milyen kényelmes egyeseknek. De kár is féltékenykednem. A legtöbb mindent egymagunk is meg tudjuk csinálni. Ezért is nem aggódom, hogy nincs még itt az orvos.
-Naponta kell jönni kötözésre. Nyilván megoldható. Ha nem akar diákkal találkozni, érdemes reggel 5-kor jönni, este pedig takarodó körül. – És azzal feltettem pár sebösszehúzó tapaszt, majd, mint a neve is mondja összehúztam vele a sebet. Ez mondjuk nem egy gyors művelet, mivel nem kicsi a seb, de hát valamit valamiért. –Remélem, ráér. Egy ideig velem kell maradnia.

Már most nem tetszik ez a nő. Parancsolgat. Más körülmények között, a hálószobában... talán még imponáló is lenne, de az orvosokban és a segítőikben nem bízom. Hamar beigazolódik, hogy félelmem nem alaptalan. Egyszerűen, mint egy barbár megnyomja a sebemet. Hangosan felszisszenek, felé kapom a tekintetem és olyan arckifejezést vágok, mintha készülnék élve megnyúzni Őt. Türelem Aiden, még 1000 meg 1 alkalmad lesz megölni ezt a nőszemélyt. Mit is mondott? Mi a neve? Bell? Ennyit jegyeztem meg. A csinos pofi mögött egy szadista szörnyeteg lakozik. Milyen ironikus, hogy pont egy hozzám hasonló "kínoz" meg.
- Hát... ez egy elég durva esés volt.... Ami a jódot illeti, tudtommal nem vagyok rá allergiás. De, várjunk csak... a jód ugye nem... - Itt ismételten hangosan felszisszenek. A kisasszony meg sem várta a mondatom végét és a sebemhez érintette a bucit.
- Csíp... - Fejezem be a félbeszakított mondatomat. Még egy strigula a pozitív érvek oszlopába, hogy miért öljem meg Bell kisasszonyt.
- Tetanusz? Injekció? Ez most komoly? Azt hittem az orvosi szobában vagyok és nem a pokolban... - Hisztizem továbbra is, de a fájdalom olyan erős, hogy a tű szúrása távolról sem tűnik már olyan ijesztőnek.
- Nadrágot... le? Biztos ebben kisasszony? - Érdeklődöm egyik szemöldököm felhúzva. Ám legyen, megteszem. Egy aprócska jelentéktelen dolgot nem árultam el neki. Nevezetesen, nincs rajtam alsógatya. Bitangul fájt a sebem és örültem, hogy egy nadrágot magamra tudtam erőltetni. Ki gondolta volna, hogy újfent le kell dobnom? Mire a kisasszony megfordul, már egy darab ruha nélkül, hason fekszem az asztalon.
- De aztán szerényen azzal a tűvel, mert én is megszúrom magát. - Figyelmeztetem sértődötten. De jó, ezentúl napi szinten tiszteletemet kell itt tennem? Hát végül is, a társaság kellemes.
- Persze, persze... maradok, időm, mint a tenger...

Férfi hiszti. Pedig ha tudná, hogy ez fele annyira rossz, mint amit a kolleginák tudnak produkálni, még meg is köszönné. A pillantását mellőzöm. Ahányszor így néztek már rám az évek alatt, igazán hozzászoktam. Bátor férfi lássuk be, elmert jönni. Mondjuk még mindig jobb, hogy most jött, mint amikor lázasan, vörös csíkkal az oldalán esik be a szobába.
-Nem akartam fájdalmat okozni. Ne haragudj.- Kivételesen tényleg komolyan gondoltam. A meztelenkedésre csak szemet forgattam. – Nem az egészet gondoltam, majd csak a legvégén és csak a fenekéről egy nagyon kicsit. – Világosítottam fel és tovább folytattam a műveletet. Ha nem csinálom jól, nem fog szépen gyógyulni és semmi értelmes sem lesz. Vagy teljes, vagy csak félmunka. Kevesebbel mondjuk nem érem be, mint a tökéletessel.
-De Én csak jót akarok azzal a szúrással. Ha nem akarja, akkor vállalnia kell a felelősséget, hogy ha baja lesz, elutasította a szurit. – Mondom csak úgy mellékesen és felpakolok még egy pár tapaszt.
- Ha nem szeretne, vagy nagy fájdalmai vannak, telefonálhat és amint lesz, ideje az aktuális nővérnek felmegy a szobájába.- Vázoltam fel a lehetőségeit.
-Ha megvan a ragasztás, lefedem a sebet. Mennyire fáj a sebe? Úgy általánosságban kérdezem.- Pislogtam rá, majd feltettem még egy tapaszt.
-Nem nagyon kellene hajolnia, feszítenie és kevésbé kellene olyan tevékenységeket végeznie, amivel kárt okozhat és felszakíthatja a sebét, vagy tapaszokat. Milyen tanár?- Néztem fel rá és ragasztottam tovább.
-Tényleg nem akarja elmondani az igazat?- Na nem mintha nem tudnám erre a választ, de valamivel csak el kell ütni az időt a csúnya nézéseken túl.

- Teljesen mindegy, így legalább semmi sem lesz útban. Egyébként is, amilyen szemrevaló kegyed, biztos sok hódolója akad és ebből kifolyólag, nem ez az első férfi test, amit mezítelenül lát. - Jelentem ki könnyelműen. Szerencse, vagy nem, de egyáltalán nem vagyok egy szégyenlős fajta. Elvégre... ez csak egy emberi test... egy halandó porhüvely, a lelkünk temploma. Ezért sem értem, hogy az emberek miért kapják el a tekintetüket, ha ilyesmit csinálok, bár megjegyzem... ez a nővér egész jól lereagálta. Lehet több van benne, mint az először gondoltam.
- A fájdalom... elviselhetetlen volt, de most már nem az. Nem fogok telefonálni, nem kell más nővér, vagy doktor. Azt akarom, hogy maga csinálja. Nem számít, ha fájni fog. - A hangsúlyom teljesen megváltozott. Ez már annak az Aiden-nek a hangja, amely érdeklődik egy célpont iránt. Szemem sarkából, minden egyes apró mozdulatát figyelemmel követem. Egy pillanatra sem tévesztem szem elől.
- Gyerünk, szúrja belém a tűt. Tudom, hogy maga is akarja. Én legalábbis... a helyében másra sem vágynék. - Le sem tagadhatom, hogy egy pszichopata gyilkos vagyok. Lehet, hogy túlságosan is elhamarkodott döntést hoztam? Az ígéretem Sophie-nak, miszerint nem ölök... megbukni látszik?
- Testnevelés tanár vagyok. De... emiatt ne aggódjon. Ügyes diákjaim vannak, a szép szóból is értenek, nem kell bemutatni a gyakorlatot nekik. A sebem... mint már mondtam, elestem. Mi lenne, ha ennyiben hagynánk a témát? Inkább meséljen magáról. Mi az, amiért ápolónőnek állt? A vér látványa? A jog, hogy büntetés nélkül  fájdalmat okozhat a betegeknek? Nem bánom, annyi tűt szúr belém, amennyit csak jónak lát. De cserébe meséljen. Mindent tudni akarok.

-Nyilván volt már hasonló esetem.- Mosolyogtam és minden szívfájdalom nélkül folytatom a dolgomat. Érdekes egy fickó, azt meg kell hagyni. Valami nincs rendben vele, vagy a fejében vagy úgy amblokk, de hát mivel Velem nem fog sokat találkozni nekem édes mindegy. Elvégre nem csak itt van dolgom és szerencsémre nem csak Én dolgozom itt. De mivel nyilván nem járt még itt, nem is tudhatja.
-Sajnos ez kivitelezhetetlen.- Pillantok rá, majd befejezem az oldalát. Veszek egy újabb adag bucit, majd letörlőm ismételten a seb széleit, persze vigyázok, nehogy a ragasztónak baja essen. Előkutatok egy ezüstkötszert, majd ráhelyezem a hálót a sebre.
-Van bármilyen igénye fájdalomcsillapítóra?- Azzal levettem a kesztyűm, kezet fertőtlenítettem, ezek után persze jöhetett egy újabb kesztyű. Elővettem egy újabb kötszert. A Mepiform tökéletesen megfelel és jó a nedvszívó képessége. Rátettem a sebre, finoman rásimítottam, majd Mefix széles ragasztóval rögzítettem.
-Nem szeretem az izomba adott injekciókat. Tudom, hogy fájnak.- Levettem a kesztyűm és a gyógyszeres hűtőből elő bányásztam a Tetanuszt. –Egy pár pillanatot kérek még és ott vagyok.- Azzal kiszedtem egy ampullát és a dobozt visszatettem a helyére.
-Egy kissé érdekes a gondolkodása. A fájdalom, amit okoztam, okkal tettem, mint egy megtorlás az illetlen megszólalásért. Értem, hogy ilyen a jelleme. Azt sem szeretem, ha palira vesznek. De legyen. Nekem mindegy mit írok az aktába.- Vontam vállat, majd előszedtem egy fecskendőt és felszívtam az ampulla tartalmát, ezután a felszívó tűt kicseréltem egy 22G-s tűre. – Nem ezekért álltam nővérnek. Segíteni akartam annak, aki rászorul. A fájdalomokozás, mint már mondtam, nem szándékos. És tanárnak nem lennék jó. Miért szeretné, hogy tele szurkáljam? – Nyilván valami gond van vele. Ezt akár írásba is adom. Pontos diagnózist nem tudnék neki mondani, de jobb távoltartani magam ettől a férfitól.
-És ma, miért állt tanárnak?- Kérdeztem, majd felvettem egy újabb, tiszta kesztyűt és mellé léptem. – Hideg lesz. – Szóltam előre, mielőtt ráfújtam volna a derekára a fertőtlenítőt. Kimértem a szúrási pontot és összecsíptem a bőrét. – Nem haragszom.- Jelentettem ki és beleszúrtam a tűt. Ezután elengedtem a bőrét, kezet cseréltem, majd visszaszívtam a tű tartalmát, megbizonyosodva nem értem-e vénát, majd beadtam a gyógyszert. Ezek után kihúztam a tűt, majd a szúrás helyére egy apró bucit tettem és leragasztottam.
-Túlélte?

- Fájdalomcsillapító? Kösz nem, azt hiszem megleszek nélküle. - Való igaz, soha nem voltam a gyógyszerek híve. Kiskoromban is vastag ruha és meleg takaró. A betegséget jobb kiizzadni. A fájdalom meg erősíti az ember jellemét. A sebemmel is csak azért látogattam meg a kisasszonyt, hogy nehogy elfertőződjön.
- Nyugalom, csak szívattam magát. Egy percig sem feltételeztem a kisasszonyról, hogy szadista, vagy hogy szereti a vér látványát... - Igen, ennél a pontnál kellemesen elmosolyodom. Imádom, amikor az emberek véresen komolyan veszik, amit mondok. Lehet, mert meggyőzően tálalom? A pókerarcom legendákba illő, de azt hiszem... ez a jó pszichopata gyilkosok ismérve. Egyébként meg nem feltételezem, hanem tudom róla, hogy szadista...
- Talán megbántottam valamivel? Sajnálom. Vagy nem. Nagyot téved, ha azt hiszi, hogy palira veszem magát. Ennyi fáradtságot azért... nem ér meg nekem. Egyszerűen csak jobb, ha inkább kimarad az olyan dolgokból, amik... nem tartoznak kegyedre. Hm... szurkálás... Nem is tudom, talán azért, mert ha már én nem szurkálhatok, akkor legalább engem szurkáljanak? Ki tudja. - Végképp lerombolom a normális, hétköznapi ember látszatának morzsáit is magamról.
- Miért lettem tanár? Hát ez egy hosszú történet. Volt valami... egy cél... aminek az eléréséhez ez volt a legrövidebb út. Azután csapdába estem, lévén megtetszett a munka. De sajnos... a munkám és a hobbim eddig nagyon úgy tűnik, hogy összeférhetetlenek. Most is éppen a kettő között vacillálok. Melyiket válasszam? - A kérdésem költői. Ha engedek a hobbim kísértésének... Bell kisasszony nem biztos, hogy megéli a reggelt. Nem tehetek róla, olyan csábító.
- Szeretnék többet megtudni magácskáról. Kezei gyengéd érintései sok mindent elárulnak Önről. Több rejlik magában, mint egy egyszerű ápolónő, nem igaz? - Érdeklődöm meglehetősen önelégülten. Igazából, észre sem vettem, amikor beadta az injekciót. Tud a kis csaj, elismerem.

-Ezt ugye nem gondolja, hogy elhiszem?- Nyilván valamelyiket komolyan gondolja, mint a legtöbben. Vagy azt, hogy szeretjük a vért, vagy fájdalmat okozni, vagy pedig… Nem a többibe ne menjünk bele. Még belegondolni is rossz. Nyilván, aki a bonctan orvoslás mellett dönt, annak vannak ilyen hajlamai.  Bár szerintem mindegy mit mondok, már valaminek úgy is elkönyvelt.
-És még, hogy Én vagyok a szadista…- Morogtam az orrom alatt. Ezek után még lakatot is teszek minden egyes ajtóra. Bár szerintem nem állítaná meg őt. Van annyira elvetemült, hogy feltöri. A következő monológját csak hallgattam. Valahogy nem szívesen bonyolódom bele a magánbeszélgetésekbe. Pláne ha az saját magával történik. Mindenkinek van valami dilije.
Tehát nem ez volt álmai hivatása. Szerintem ezzel sokan így vannak. Nagyon szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy azt tehessük, amit szeretünk. Ebből a szempontból hiába számítok szerencsésnek az álmomat még sem tudtam megvalósítani. De ezen már kár keseregnem. Legalább annyira megerősödött a lábam, hogy pár lépést tehetek, persze hogy nem színpadon, de arról már sikerült lemondanom. Valamiről mindenkinek muszáj, nem?
A veszélyes vödörbe beledobtam a tűt és a fecskendőt, meg a véres dolgokat. A kommunálisba pedig mindent, ami odavaló. Eltoltam a kocsit a pultig, majd nekiláttam rendbe rakni. Feltöltöttem, amit elhasználtam. A véres eszközeimet, átöblítettem vízzel, majd betettem a fertőtlenítő folyadékba. Csak el ne felejtsem kiszedni, mielőtt jön a váltás.
-Szeretne körbe a mellkasán gézt, vagy elég lesz a leragasztás?- Elvileg kellene, de tudom, hogy milyen nehéz vele mozogni, de azért biztos, ami biztos előkészítettem a gézt. Meg mellé egy pár nem sterilen használatos kesztyűt. A kötöző kocsit lefedtem, majd visszatoltam a helyére, ezek után persze mentem kezet mosni. –És felöltözhet.
-Több mint valószínű azért, mert nem csak ez a hivatásom. Tudja, hogy megy ez. Minél több lábon áll az ember annál jobb.- Mosolyogtam és jelenleg ennél többet nem is kellene tudnia. A másik, ha figyelne, egy-egy értekezleten tudhatná, hogy a Bell-ek szállítják az iskola egyenruhát és ők is varrják. Innen azért nem nehéz összerakni a képet. Legalábbis nekem nem. De nyilván ezért is bennem van a hiba.

- Most, hogy kérdi... igen, szeretnék, miért is ne? Kedvelem kegyed mancsocskáit. Fogdoshat, kedvére. Persze... géz felrakás keretein belül. Ha ennél többet szeretne, az megbeszélés tárgyát képezi. - Nincs mit tagadnom, szimpatikus a nővérke. Kis szende kislánynak mutatja magát, de lefogadom, hogy egy vadmacska. Sammy-re emlékeztet. Hozzá hasonlóan, Bell nővér is egy értékes bábú a sakktáblámon. És ráadásul... milyen kis cuki...
- Oh, szóval igazam volt? Mármint... ez csak természetes, hogy igazam volt. Úgy hallottam a nővér állás nem túl jövedelmező, erre alapoztam a feltevésemet. Ilyen ügyes kezekkel... sok minden lehet. Hm... most így jobban belegondolva, mintha az egyik tanári értekezleten szó esett volna arról, hogy egy bizonyos személy varrja az egyenruhákat. Vajon ki lehet az? Csökkentsük le helyből 50%-al a szóba jöhető emberek számát. Nem hiszem, hogy férfi lenne az illető. Legalábbis, nehezen tudom elképzelni Daniel Morrison-t egy kötőtűvel a kezében. Csak nem... magácska? - Lottóznom kéne, de tényleg. Egyébként, most először érzem úgy, hogy lehet oda kellett volna figyelni, ahelyett, hogy az asztal alatt játszom a psp-men.
- Nagyon... de nagyon hálás vagyok az elsőosztályú ellátásért. Kegyecske bekerült a húsvéti kosaramba! Tudja... jobb ott lenni, mint azon kívül. Na és... mikor kell kontrollra jönnöm? Olyan időpontot adjon, amelynél Ön is itt lesz! Különben... nem garantálhatom orvos társai épségét. - Lefogadom, úgy sem hiszi el, hogy bármit is tennék a kollégáival, de ez is olyan, mint Isten. Az ember nem hisz benne, amíg valami csoda nem történik a szeme láttára. Na de... itt az ideje felöltözni! Lepattanok az ágyról, s egymásután magamra kapkodom a gönceimet. A géz megnehezíti a mozgást, de jó célt szolgál. Egészen jó kedvem lett. Ápolónővel még sosem volt dolgom, csak rendőrrel.

Felkaptam a kesztyűmet és feltekertem a mellkasára a gézt. Bármennyire is szeretné, nem fog tudni kihúzni a béketűrésemből. Vagy legyen, mondjuk békatűrés. Mondjuk egy édes kis varangyos béka. Pont olyan ronda lenne, mint Ő. Na, majd rendelek neten egyet és nekiadom karácsonyra. Remélem, nem fogja kibelezni szegénykémet. Erről jut eszembe, délután el kellene mennem a nagyihoz megsétáltatni a kutyusokat. De ha már megyek, vihetnék nekik húst is. El ne felejtsem felhívni a hentest. És ha már itt tartok be kell mennem a varrodába is az új kék anyagért. Muszáj varrnom belőle egy ruhát. Olyan szép és jó az anyaga, hogy lehet, megérdemel egy estélyi ruhát is.
-Nem tudom. Szerintem kellemes látvány Mr Morrison. Nyilván ha kötne az is jól állna neki. – Tanakodtam és ledobtam a kesztyűmet, majd megmostam a kezem. Miután lefertőtlenítettem és megszáradt a fertőtlenítő leültem az asztalhoz és kinyitottam a kartonját. Átfutottam gyorsan mik voltak benne, és neki láttam felvenni a mai napi adatokat, történteket.
-Nem féltem a kollégáimat, de a maga sebét naponta kell kötni, a foglalkozása miatt. És az jelenleg mindegy, hogy könnyítetten végzi a munkáját.- Jegyeztem meg mellékesen és felnéztem rá. – Nem leszek az Iskolában a hét végéig. Tudja, szabadság!- Jegyeztem meg mellékesen és folytattam az írást. Feljegyeztem a tetanuszoltást és gyorsan felvittem a gépbe is, hogy ha lenne máshol is dolga ne adjanak neki az elkövetkező időszakokban.
-Van-e bármi kérése, kérdése, óhaja sóhaja?- Pillantottam fel rá és aláírtam a kartonját. Ezek után elpakoltam a kartonokat és bezártam a gépen az aktáját is. És most végre, van lehetőségem meginni a teámat. Ennek fényében pedig elégedetten nyúltam a csészém felé és belekortyoltam a már kihűlt teámba. Nyilván meg kellene kérdeznem, hogy kér-e és akkor elég udvarias is lennék, de az emberek többsége nem szereti a rózsa teát. Vagy a feketét vagy a gyümölcsöt, de mást nagyon ritkán és nagyon kevesen szoktak választani.

A gézfeltekerés után felegyenesedem és nyújtózom egyet. Sokkal jobb. Már tized annyira sem fáj, ezek az orvosok tényleg tudnak valamit. Lenyűgöző. Bár ha úgy vesszük, a nővér és az én szakmám egymás ellentétei. Ő fájdalmat mulaszt el, én pedig okozok. De talán pontosan emiatt is lenne jóban lenni vele. Nincs nappal éjszaka nélkül, ahogy élet sem halál nélkül. Oh, vajon az alkohol utáni fejfájásra, gyomorémelygésre is van valami csodaszere?
- Hálás vagyok gyógyító kacsóinak, Bell nővér. Bevallom, először kételkedtem a kezelés eredményességében, de kegyed minden kételyemet eloszlatta. Mindazonáltal szomorúan hallom, hogy szabadságon lesz. Jó hír, hogy a sebem gyógyulása még eltart egy ideig, ebből következően úgyis látjuk még egymást, legfeljebb, a másik oldalamat is felhasítom egy üvegdarabbal! - A nagy poénkodások közepette elkotyogtam a sebem valódi kilétét. Ne szólj szám, nem fáj fejem, mi?
- Hoppá, ez kicsúszott. Ne gondoljon semmi rosszra, ez igazán semmiség. Mindig is vonzódtam a hegtetkók világához. - Csak azt nem árulom el, hogy jobb szeretem másokon látni. Leginkább holttesteken.
- Morrison mindig rideg és kimért. Olyan, mintha semmi sem hozná lázba, pedig az élet szép és teli van lehetőségekkel. Mindenki talál magának értelmet benne. Én például szeretek sorozatgyilko... sorozatgyilkosokról szóló krimiket nézni. - Ez megint közel volt. Nem tudom ki ez a nő, de a közelében annyira feloldódom, hogy a legféltettebb titkaim is elkotyogom. Sebaj, még ha így is lett volna, - akárcsak Madi esetében - itt is az lett volna, hogy a szavam felét sem hiszi el.
- Ha már így megkérdezte, igen, lenne valami. Annak a teának különös illata van. Mi lenne, ha megkínálna, vagyis inkább... kínáljon meg! - Pokolba az udvariassággal, szörnyen szomjas vagyok!

-Szóval suicid hajlam? Vagy szimplán szeret magának fájdalmat okozni? – Vagy valamelyik esti afférja kapta rajta, egy másik szerzeménnyel és ezért kaphatott egy ilyen horderejű sebet. Vagy csak szimplán nem normális, vagy esetleg skizofrén. Vagy valami teljesen egyszerű magyarázat van az egészre, amit ha elmondana, úgy sem hinnék neki, ha elmondana. Mondjuk végül is munka szempontjából teljesen mindegy. Így is úgy is segíteni kell, és ha itt nem tudunk, akkor jön a mentő és megy a kórházba. Azért ezt majd lábjegyzetben odaírom és egy pszichiátriai konzultációt is, hátha másnak is lennének ilyen jellegű gyanúi.
Elkuncogtam magam a gondolatra, amint a nagy Morrison a kezébe fogja a horgolótűt és horgol, vagy egy szál tangában lejt egy szexi táncot a kiválasztottjának. Nyilván nagy ember nem kis bottal jár… Kezdek fáradni, ha már ilyenekre vetemedik a gondolatom. Szegény Morrison, majd bocsánatot kérdek tőle, még ha Ő nem is fogja érteni miért.
Sorozatgyilkosok? Nem rossz, bár a legvégén mindegyik lebukik, vagy így vagy úgy, de úgy is megkapják a nekik megérdemelt büntetést. És ez így van rendjén, bár a korrupt politikusok is megkapnák a nekik járó büntetést és nem a közemberek szívnának miattuk. Áhh, mindegy is a végén még felhúzom magam a nagy semmin.
Kérésére-oldalra döntöttem a fejem és bár eljátszottam a gondolattal, hogy elküldöm, mivel már nincs semmi oka az itt tartózkodásának, de ennyire csak nem lehetek bunkó, nem igaz? És amúgy sem menne. Nem mindig megy az nekem. Mellesleg, ismerve az embereket, nem fog neki ízleni, vagy ha igen akkor roppant kifinomult ízérzékelése van, vagy szimplán nem működnek a receptorai.
Felálltam, majd előszedtem egy tálcát, rátettem egy kistányért, majd arra egy csészét, mellé egy kiskanalat. A csészébe töltöttem teát, majd a tálcára pakoltam a cukrot tartalmazó tálkát. Előszedtem a mézes mini csuprot is és azt a cukor mellé rajtam. Félbevágtam neki egy citromot és előhalásztam a tejet, majd azokat is kistányérra tettem és felkaptam a tálcát.
-Nem ígérem, hogy ízleni fog.- Jegyeztem, meg amikor finoman elétettem a tálcát.- Üres.- Jegyeztem meg a teára célozva. Ritka, amikor ízesítem a teámat. De akkor is maximum citromot teszek bele egy minimális cukrot. De inkább üresen. Az otthoni rózsateák így adják ki a legjobban az ízüket, és aki szemfüles észreveheti benne a minimális gyümölcsjegyeket, de ehhez tényleg hatalmas ízlelő világgal kell rendelkeznie az illetőnek.
-Van még gyümölcsteánk is, és esetleg ha az sem, akkor még vízzel vagy kávéval tudnám megkínálni.- Pillantottam rá, ahogy elhelyezkedtem a székben és ismételten a csészémben lévő lének szenteltem a pillantásom.
-Ki a kedvenc sorozatgyilkosa?