Előtér

A kollégium előtere. Bal oldalt található a portás, jobb oldalt pedig a gondnok irodája. Egyenesen előre pedig a földszinti folyosó található, ahonnan a többi helyiség elérhető.

- Cessidiel -

Karba tett kézzel támasztottam a falat. Az iskolai egyenruhában feszítettem, a hajamat összefonva hagytam lógni. Míg vártam a telefonomat babráltam, bár azaz időpont, ami meg volt adva az értesítőben régen elmúlt. Egy idő után meguntam és topogni kezdtem.
Hol van már? Kérdeztem magamtól. Oh, igen. Az új diák. Mivel a végzősök közül mást nem találtak, így jobb ötlet nem lévén én lettem a fogadóbizottsága, ha már egyszer a szünetben érkezett meg a leányzó. Mit ne mondjak, először anyáztam egy sort, mikor elolvastam az értesítőt. Utána pedig az igazgatói irodában morogtam, amikor közölték, hogy e jeles alkalomból muszáj az egyenruhát viselnem. Nos, semmi bajom nem volt vele, de szegény ruhát alig hordtam.
Felsóhajtottam és ellöktem magam a faltól. A portás nem volt itt, a gondnokkal nem volt dolgom, hogy oda menjek és valakit szóval tartsak, mert épp unatkoztam.
Tipegtem-topogtam, toporogtam, végül a lépcsőre ültem le, majd fel is pattantam, mert ugye szoknya volt rajtam. Bosszúsan felmorrantam.
- Hol a francban vagy mááár? - túrtam bele idegesen a hajamba. Igaz, ezzel lazán szétszedtem a fonatomat, de így legalább volt mit csinálnom az elkövetkezendő húsz percben míg vártam. Újra befontam a hajamat, majd felcsavartam a tarkómon, és kontyba fogtam.
Ezzel pedig elértem az unatkozásom felső fokát.
- Oké, én leszarom - jelentettem ki az üres folyosónak. Megfordultam és elindultam a lift irányába. Ennyit erről. Akkor majd nem lesz fogadóbizottsága. Majd végigjárja az összes emeletet, míg megtalálja a szobáját. Ennyi.

Bár ugyan bosszús voltam, hogy késett a lány, de amint a lábamat az első lépcsőfokra tettem felsóhajtottam. Fene essen belém, túl jó szívem van. Nem akartam cserben hagyni a lányt.
Előbb hallottam meg a bőrönd kerekek csikorgását a betonon, mint a sietős lépteket. Megálltam a lépcsőn, még mindig háttal és csak magamban számoltam, hogy vajon mikor lép be az illető az ajtón.
A kérdését hallva először hitetlenkedő pillantást vetettem szegény falra, majd leküzdöttem több tucatnyi választ, mely abban a pillanatban tódult a nyelvem hegyére. A mogorva, bunkó "Na végre, hogy ide értél" válaszoktól a kedves, cuki "Természetesen, nagyon szívesen segítek" válaszokig minden volt, de a megfelelő nem. Végül egy halvány mosolyt erőltettem magamra, és úgy léptem vissza, és fordultam meg.
- Szia - köszöntem neki és sután intettem felé egyet.
- Sophie Castelot vagyok - mutatkoztam be, még mindig halvány mosollyal az arcomon, és közelebb léptem hozzá.
Már első pillantásra feltűnt, hogy neki is az enyémekhez hasonló zöld szeme van, mint nekem. De nem fűztem hozzá sok jelentőséget. Igazából csak úgy érdekes gondolat volt a részemről, mert hát végig tanulmányoztam a lányt. Zilált volt a külseje, valószínűleg kapkodott.
- Persze - bólintottam, hogy segítek. Más választásom nagyon úgy se volt. Egy, mert kellett, kettő, mert ha már itt voltam, miért ne?
- Te vagy az új diák, aki szintén 12.-es, és A-s, ugye? - néztem rá kérdőn. Remélem nem tévedtem, és nem lőttem bakot. Bár még mindig lehetett egy olyan diák, aki meggondolta magát és visszatért az iskolába. Várakozóan néztem rá, vártam a válaszát, hogy kicsit haladjunk és ne egy helyben topogjunk. Türelmesnek vallom magam, de a hosszú várakozási idő, kicsit most alá tett a kedvemnek, így minden voltam, csak türelmes nem.

- Értem - bólintottam. A neve kicsit meglepett, furcsa pillantást vetettem rá. Diamond. Ettől függetlenül nem találtam benne semmi furcsát. Mindegy, csak egy név. Nem kéne paranoiásnak lennem.
- Ha versenyszerűen lovagolsz, akkor A-s vagy. Legalábbis abba az osztályba raknak - válaszoltam. Nyilván volt már arra példa, hogy a diákkal egyeztettek, hogy hova akar kerülni, mert nem tudta a vezetőség eldönteni, de ez ritka.
- Ha végzős vagy, akkor a szobád a hatodikon van. - Nem terveztem nagyon nagy körbevezetést, egyénként sem az én dolgom lett volna. Így most minek túráztassam magam?
- Ha lemaradtál az étkezésről, akkor a konyha rendelkezésedre áll - mosolyogtam rá, ahogy a gyomorkorgás jellegzetes hangja törte meg az előtér némaságát.
- Egyébként két étkező van, egy van itt a koliban és van egy a suliban is. Akinek nincs órája, jellemzően az A-sok, rendszerint itt  esznek, a többiek esznek a suliban - közben elindultam a lift irányába. - Gyere - szóltam még hátra, bár fogadni mertem volna rá, hogy követ. - Szerintem először keressük meg a szobádat. Addig míg kipakolsz leveszem magamról ezt a szart, utána pedig levadászhatjuk a konyhát - ajánlottam fel, és besétáltam a liftbe. Reméltem követett. Ha igen, ha nem én közben tovább beszéltem. Úgy látszik szófosást kaptam, vagy nagyon hamar le akartam rendezni.
- Az egyenruha nem kötelező, mármint, ha lovagolsz. Órára persze az, de a legtöbb A-s nem jár be délelőtt az órákra. Bár mivel most kint kissé hidegebb van az első órákban többen vagyunk. De egyébként nem jellemző, hogy az A-sok képviseltetik magukat az órákon.
A véleményem az, hogy megéri A-snak lenni, de persze azért le is kell tenni valamit az asztalra. A legtöbben úgy is lovagolnak.
- Esetleg van kérdésed? - jutott eszembe, hogy talán szeretne a Cessie is szóhoz jutni.